Lőfegyverrel visszaélés miatt fogtak el négy embert


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Illegálisan tartott lőfegyvereket és lőszereket három férfi és egy nő Komárom-Esztergom és Somogy megyében, akiket szombaton fogtak el a rendőrök – közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság.

Azt írták: a Nagyatádi Rendőrkapitányság és a Terrorelhárítási Központ munkatársai egy gépkocsivezetőt és két utasát igazoltatták a Komárom-Esztergom megyei Héregen.

A jármű átvizsgálásakor lőfegyvert és hangtompítót találtak, amelyek tartására az autóban utazó somogyiaknak, a 23 éves bolhási nőnek, a 26 éves nagykorpádi és a 32 éves mikei férfiaknak nem volt engedélyük, ezért őket előállították.

Az elfogottak a fegyvert feltehetően egy 72 éves héregi lakostól vásárolták, az ő ingatlanában újabb lőfegyver és lőszerek kerültek elő.

A rendőrség kitért arra: az ügy érintettjeinek lakhelyén tartott kutatáskor további fegyvereket és lőszereket találtak. Négy embert lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés bűntette miatt gyanúsítottként hallgatták ki, közülük a mikei és a héregi férfi őrizetbe került, a rendőrség indítványozta letartóztatásukat.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2023. december 6.

A Társaság a Szabadságjogokért és a Political Capital bejelentése után a Nemzeti Választási Iroda megkezdte a választópolgárok számára vonatkozó adatszolgáltatást

Az önkormányzati választás során szó szerint egy-két szavazaton is múlhat egy polgármesteri szék sorsa, ezért, ha lehet, még az országgyűlési választásnál is fontosabb, hogy a választásig hátralévő időszakban időről időre lássuk, hányan jelentik át magukat egyik településről a másikra. Az esetleges voksturizmus így lehet leleplezhető.