Lopott, majd karmolt, rablás lett a vád


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Megkarmolta az őt visszatartani próbáló alkalmazottat, majd ellökte, rablással vádolják a parfümtolvajt.


A Kecskeméti Járási és Nyomozó Ügyészség rablás bűntette és más bűncselekmény miatt vádat emelt egy 35 éves kecskeméti nő ellen, aki 2016. július 12-én egy kecskeméti drogériából parfümöket rabolt, valamint ugyanezen üzletlánc sérelmére lopásokat is elkövetett – olvasható az ugyeszseg.hu-n.

 A kecskeméti nő egy kecskeméti drogériában ellopott két női parfümöt, valamint egy értéktelen tesztert. Az egyik parfümöt és a tesztert a táskájába dugta, a másik parfümöt pedig a hóna alá rejtette. Mindezek után fizetés nélkül távozott az üzletből.

 Az egyik nő alkalmazott azonban a biztonsági kamerán észrevette a lopást és a vádlott után ment. A kijárattól egy méterre, az utcán érte utol a vádlottat és felszólította, hogy menjen vissza az üzletbe. Erre azonban a vádlott nem volt hajlandó és távozni akart. Ezt az alkalmazott úgy akarta megakadályozni, hogy megfogta a vádlott karját, ekkor a hónaljba rejtett parfüm leesett a földre.

 A vádlott tovább menekült, az alkalmazott pedig mellette haladt. A vádlott ezután szembe fordult az alkalmazottal, majd a lopott tárgyak megtartása és a menekülése érdekében két kézzel megkarmolta a boltos hölgyet. Ezután megragadta a sértett haját, a másik kezével pedig a felkarjánál fogva meglökte, aminek hatására az alkalmazott egy kerítésnek, majd a földre esett. Mindezek után a vádlott távozott a helyszínről.

 A rablás miatt a boltos hölgy a könyökén és a bokáján nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. A rablással okozott, 20.000 forint összegű kár fele megtérült. A rendőrök a vádlottat még a rablás napján elfogták és őrizetbe vették.

 A vádlott ezen kívül ugyanezen üzletlánc másik kecskeméti drogériájából 2016 májusában és júniusában négy alkalommal parfümöket és borotvát is lopott összesen mintegy 116.000 forint értékben. Az utolsó esetben azonban tetten érték, így a kár részben megtérült.

 A vádlott jelenleg szabadlábon védekezik, őt az ügyész rablás bűntettén kívül üzletszerűen elkövetett lopás bűntettével is vádolja. Bűnössége kérdésében a Kecskeméti Járásbíróság fog dönteni.

(Ugyeszeseg.hu)


Kapcsolódó cikkek

2024. szeptember 27.

Ruszofóbiával bővül az orosz btk.

Az orosz hatóságok a ruszofóbia-tétellel bővítenék a Büntető törvénykönyvet. Az ezzel kapcsolatos törvénymódosítási tervezet már el is készült.

2024. szeptember 27.

Magyarország az Európai Mestersége Intelligencia Testület első elnöke

Az Európai Unióban augusztusban lépett hatályba az „AI Act”, azaz a Mesterséges Intelligencia (MI) Rendelet, amely jogszabály célja, hogy egyensúlyt teremtsen a technológiai fejlődés előmozdítása és a biztonságos alkalmazás feltételeinek garantálása között.

2024. szeptember 27.

110 éves a Pesti Központi Kerületi Bíróság

2024. szeptember 1-jén volt 110 éve, hogy – az 1913. évi XXV. törvénycikk alapján – megkezdte működését a Pesti Központi Kerületi Bíróság jogelődjének tekinthető Budapesti Központi Királyi Járásbíróság. E hónapban azonban nem csupán a szervezet lett 110 esztendős, hanem a Jablonszky Ferenc által tervezett épület is. Az Országos Bírósági Hivatal „Ráth György Bírósági Történelem és Hagyományápolás Pályázat 2024.” című projektjének keretében, az OBH támogatásával megvalósult rendezvényeken emlékeztek meg az egyik legtekintélyesebb hazai bíróság bírái, igazságügyi alkalmazottai és az érdeklődők az 1914 óta eltelt 11 évtizedről.