Magyar Nemzet: korrupció miatt elítéltek egy volt megyei rendőrfőkapitányt


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Jogerősen négy év fogházra ítélte Ármos Sándor volt rendőr dandártábornokot, megyei főkapitányt sokmilliós korrupciós ügyben a Fővárosi Ítélőtábla – írta a Magyar Nemzet internetes oldala hétfőn.

Sajtóhírek szerint a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése nyomán több mint hétmillió forint értékű, valutában kifizetett kenőpénz átvétele közben érték tetten a tábornokot a Központi Nyomozó Főügyészség munkatársai 2016-ban.

Az eljárás adatai szerint Ármós Sándor azt állította egy cég képviselőjének, hogy ő fog előkészíteni egy állami támogatásról rendelkező határozatot, és 24 millió forintot kért azért, hogy a dokumentumot olyan személynek továbbítsa, akinek „ráhatása van az ügyre”.

A tábornokot azzal is megvádolta az ügyészség, hogy kérésre több embernek megígérte: egy külföldi ismerőse révén utánanéz annak, hogy egyikük ellen adott országban kiadtak-e körözést. Valótlanul azt állította, hogy az illetőt körözik, de 7 millió forintért elintézi, hogy ennek ellenére zavartalanul beléphessen az adott ország területére. A vádlott a magánszemélyektől további hatósági ügyek elintézéséért 7 millió forintot kért arra hivatkozva, hogy azt az ügyben eljáró külföldi hivatalos személynek továbbítja.

A volt rendőri vezető az ügyintézésért cserébe először 6 millió forintot kapott. A vádlottat akkor érték tetten, amikor 2016. július 29-én a fennmaradó 8 millió forintot átvette egy gyorsétterem parkolójában.

A vádlott ígéretei ellenére nem intézkedett, az erre történt valótlan hivatkozással megszerzett pénzt másoknak nem továbbította, az általa átvett, összesen 16 millió forintot saját céljaira fordította.

A tábornok és öt társa ellen a főügyészség vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés és más bűncselekmények miatt emelt vádat 2017 nyarán.

Miután Ármós Sándor méltatlanná vált a belügyi szolgálatra, a köztársasági elnök 2017-ben megszüntette hivatásos szolgálati viszonyát.

A tábornokot az elsőfokú bíróság nem jogerősen 6 év fogházra ítélte, majd a napokban az ítélőtábla jogerősen 4 évre.

Ármós Sándor Nógrád megyei és Pest megyei főkapitány is volt, 2011-től pedig a Belügyminisztériumban szolgált.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.