Ruszofóbiával bővül az orosz btk.
Az orosz hatóságok a ruszofóbia-tétellel bővítenék a Büntető törvénykönyvet. Az ezzel kapcsolatos törvénymódosítási tervezet már el is készült.
Kapcsolódó termékek: Jogi kiadványok, Ügyvéd Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Két magyar ügyben is állást foglaltak csütörtökön az Európai Bíróság főtanácsnokai. Ezek az indítványok független szakértői véleménynek számítanak, nem kötik a bíróságot a később születendő ítélet meghozatalakor. Az egyik peres ügyben Pedro Cruz Villalón főtanácsnok arra az álláspontra helyezkedett, hogy a magyar adatvédelmi hatóság nem szabhat ki szankciókat egy kizárólag Szlovákiában letelepedett cégre. A másik perben, amely az Erste Bankot érinti, a főtanácsnok úgy véli, hogy nem ellentétes az uniós joggal az a jogszabály, amely a végrehajtási záradék közjegyző általi kiállítását az annak alapjául szolgáló szerződés feltételei tisztességtelen jellegének vizsgálata nélkül teszi lehetővé.
Az utóbbi ügy egy 2007-es svájci frank alapú devizahitel felvételére vezethető vissza. Az adós a kölcsönszerződés alapján közjegyzői okiratba foglalt kötelezettségvállaló nyilatkozatot tett, amelynek értelmében a bank vele szemben nemfizetés esetén közvetlenül a közjegyzőtől kérhette ún. végrehajtási záradék kibocsátását, amellyel bírósági eljárás nélkül megindítható az adós ellen a végrehajtás. Miután az adós nem fizetett, a bank kérte a végrehatási záradék kibocsátását, aminek a közjegyző eleget is tett.
A hitel felvevője bírósághoz fordult, megkérdőjelezve a végrehajtási záradék kibocsátásának jogszerűségét. Álláspontja szerint a közjegyző megsértette a fogyasztóvédelemre vonatkozó uniós szabályokat azzal, hogy elmulasztotta megvizsgálni, hogy a kölcsönszerződés tartalmaz-e tisztességtelen feltételeket.
Az uniós igazságszolgáltatáshoz a Fővárosi Törvényszék fordult, arra várva választ, hogy a magyar szabályozás összhangban van-e a tisztességtelen szerződési feltételekről szóló uniós irányelvvel. Az uniós bírák emlékeztetnek, hogy a korábbi ítéletek kifejezetten előírják a tagállami törvényszékek számára, hogy vizsgálják a szerződések esetleges tisztességtelenségét.
A személyiség és a média a polgári és a büntetőjogban |
---|
Számos izgalmas, elgondolkodtató, különböző nézőpontot felvillantó tanulmány szerepel a kötetben, mely felöleli a téma polgári jogi és büntetőjogi vonatkozásait, bemutatva az ide vágó hazai bírói gyakorlatot is. |
A főtanácsnok viszont úgy véli, hogy ebből csak a bíróságoknak fakad ilyen kötelezettségük, a közjegyzőknek nem. Emlékeztet ugyanakkor, hogy a magyar szabályozás értelmében a közjegyzőknek tájékoztatniuk kell a fogyasztókat, ha kétségeik merülnek fel egy szerződés valamely feltételének tisztességességével kapcsolatban, a fogyasztók emellett bíróságon is vitathatják a szerződések tisztességességét és érvényességét, valamint a végrehajtás megszüntetését és felfüggesztését is kérhetik.
A másik ügy egy olyan céget érint, amely Szlovákiában működik, de az interneten magyarországi ingatlanokat hirdet, egy hónapig ingyen, aztán pénzért. Egyes ügyfelek a fizetős szolgáltatást már nem akarták igénybe venni, ezt e-mailben jelezték, de a cég mégsem törölte adataikat, hanem számlát küldött nekik, majd miután nem fizettek, adataikat átadta egy követeléskezelőnek.
A magyar adatvédelmi hatóság 10 millió forintra büntette a céget, mondván: a cég az adatokat Magyarországon gyűjtötte és egyik tulajdonosa, kapcsolattartója is magyar és Magyarországon is él. A cég szerint a magyar hatóságnak a szlovák adatvédelemtől kellett volna kérnie, hogy intézkedjen.
A főtanácsnok szerint csak akkor alkalmazható a magyar jog, ha a cég egyik szervezete állandó tevékenységgel végzi az adatgyűjtést Magyarországon, ez lehet akár egyetlen személy is. A főtanácsnok szerint viszont a Kúriának kell eldöntenie, hogy ez ebben az adott esetben így van-e.
Kluwer International
Külföldi jogi e-könyvek
Egy kattintásra Öntől!
|
„Amennyiben a Magyarországon való letelepedettség megállapítást nyer, úgy a cég tevékenységére alkalmazhatóak a magyar adatvédelmi szabályok. Az irányelv ugyanakkor nem teszi lehetővé azt, hogy a magyar adatvédelmi hatóság a magyar jogot egy kizárólag Szlovákiában letelepedett adatkezelőre alkalmazza” – állítja a spanyol jogász, hozzátéve, hogy ha Kúria úgy ítéli meg, hogy a cég nincs letelepedve Magyarországon, a magyar hatóság akkor is ellenőrizheti az általa végzett adatgyűjtési tevékenységet, de szankciót valóban csak a szlovák hatóság szabhat ki rá.
(MTI)
Az orosz hatóságok a ruszofóbia-tétellel bővítenék a Büntető törvénykönyvet. Az ezzel kapcsolatos törvénymódosítási tervezet már el is készült.
Az Európai Unióban augusztusban lépett hatályba az „AI Act”, azaz a Mesterséges Intelligencia (MI) Rendelet, amely jogszabály célja, hogy egyensúlyt teremtsen a technológiai fejlődés előmozdítása és a biztonságos alkalmazás feltételeinek garantálása között.
2024. szeptember 1-jén volt 110 éve, hogy – az 1913. évi XXV. törvénycikk alapján – megkezdte működését a Pesti Központi Kerületi Bíróság jogelődjének tekinthető Budapesti Központi Királyi Járásbíróság. E hónapban azonban nem csupán a szervezet lett 110 esztendős, hanem a Jablonszky Ferenc által tervezett épület is. Az Országos Bírósági Hivatal „Ráth György Bírósági Történelem és Hagyományápolás Pályázat 2024.” című projektjének keretében, az OBH támogatásával megvalósult rendezvényeken emlékeztek meg az egyik legtekintélyesebb hazai bíróság bírái, igazságügyi alkalmazottai és az érdeklődők az 1914 óta eltelt 11 évtizedről.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!