Márciustól használható a Bírósági Fizetési Portál


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az új rendszerben valamennyi kezdeményezett, befizetett és felhasznált fizetési tétel visszakereshető lesz.

Önálló Bírósági Fizetési Portált fejlesztett az Országos Bírósági Hivatal (OBH), mely 2019. március 4-én indul. A cél a bírósági eljárásokhoz kapcsolódó elektronikus fizetési megoldások szélesebb körű biztosítása, az ügyfelek számára kényelmes és ügyfélbarát szolgáltatások nyújtása, valamint a befizetések ellenőrzésének megkönnyítése.

Az új portálon az Igazságügyi Fizetési Portálon megszokott – adósságrendezési, csőd-, felszámolási, jog- és ténytörlési, valamint vagyonrendezési eljárásokban alkalmazott – fizetési módok mellett lehetőség lesz többek között a bírósági letéti számlákra teljesítendő összegek befizetésére, a perköltségek előlegezésére vagy a bírság jellegű befizetések teljesítésére is.

A Bírósági Fizetési Portál ügyfeleknek nyújtott kényelmi szolgáltatásai között szerepel a regisztrációt követően igénybe vehető felhasználói fiók, amelyen valamennyi kezdeményezett, befizetett és felhasznált fizetési tétel visszakereshető, a fizetési ígérvény letölthető. Az ügyfelek támogatására bevezették a jogcímekhez kötődő eljárási illeték kalkulátort is, amely segítséget nyújt a fizetendő illeték meghatározásában.

A portál a jövőben is támogatja a bankkártyás, ún. VPOS fizetési megoldást az Elektronikus Fizetési és Elszámolási Rendszeren (EFER) keresztül, illetve a Magyar Államkincstárnál vezetett számlákra történő utalás esetében egyszerűbbé válik a közlemény rovat kitöltése és a fizetések ellenőrzése. Újdonság, hogy átutalásos fizetési mód választása esetében is fizetési ígérvényt állítanak ki az elszámolást követő munkanapon.

A Bírósági Fizetési Portál tehát 2019. március 4-től lesz elérhető az ügyfelek számára. Az oldal működéséről készült bemutató videót itt megtekinthetik.


Kapcsolódó cikkek

2024. július 5.

Kiemelten figyeli a versenyhivatal a légitársaságok tevékenységét, segít a Békéltető Testület is

Kiemelték, hogy a hivatal rövid tájékoztató anyagokban foglalja össze a repülőjegy-vásárláshoz, utazási irodák programjainak kiválasztásához, online szállásfoglaláshoz, valamint bel- és külföldi autóbérléshez kapcsolódó tanácsait. A fogyasztók így könnyebben kerülhetik el a félrevezető tájékoztatásokat, illetve a nyaralás közben előforduló kellemetlen meglepetéseket. A gondtalan nyaralás érdekében fontos, hogy az utazási irodák ajánlatainál ellenőrizzék még az utazás lefoglalása […]

2024. július 4.

Szankcionált a Médiatanács jelzése nyomán a román társhatóság

Figyelmeztetésben részesítette a román társhatóság a Médiatanács jelzése nyomán a TV2 Comedy-t a klasszifikációs rendelkezések megsértése miatt. Július 2-i ülésén a Médiatanács közigazgatási hatósági eljárást indított a Radio Plus Kft.-vel szemben, miután az határidőn túl tett eleget a testület határozatában foglalt közlemény közzétételi kötelezettségnek a Balázsék című műsorszám három adására vonatkozóan.

2024. július 4.

Egyszerűbben ajánlhatják fel az ingatlanokat az államnak az örökösök

Változnak a földekkel kapcsolatos hagyatéki eljárás szabályai július elejétől. Egyszerűbbé és gyorsabbá válik az eljárás azoknál a kisértékű földeknél, amelyek az elhunyt tulajdonos nevén maradtak, és az ingatlan-nyilvántartás digitalizációja miatt indult meg a tulajdonjog rendezése. Másik változás, hogy azok az örökösök, akik nem tartanak igényt egyes ingatlanokra, például kisértékű földterületekre, az eddiginél egyszerűbben és költségek nélkül ajánlhatják fel azt az államnak. Kedvezően módosulnak az osztatlan közös tulajdon megszüntetésére irányuló szabályok is a közjegyzői eljárás keretében. A Magyar Országos Közjegyző Kamara álláspontja szerint a módosításokkal egyszerűsödnek és észszerűsödnek a hagyatéki eljárások, amely segíti az örökösöket.