Marihuánadíler ellen emeltek vádat
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Vádat emeltek egy 36 éves pilisborosjenői férfi ellen, aki 2019 második fele és 2020 februárja között marihuánával és ecstasy tablettákkal kereskedett Budapest III. kerületében
A vádlott legalább 18 emberből álló vevőkörrel rendelkezett. Ügyfelei tudták, hogy a férfi minden hétfő és csütörtök este 6 és 7 óra között két, III. kerületi helyszínen drogot árusít. A díler a vevőivel minden esetben előzetesen, telefonon egyeztetett. A vád szerint jellemzően pár grammos kiszerelésekben, grammonként 2000 forintért értékesítette a kábítószert – – közölte a Fővárosi Főügyészség.
A vádlott elfogása előtt több vevőjével is utcai találkozót beszélt meg, majd 13 csomag marihuánával meg is jelent. A helyszínen a férfi és négy vevője ellen intézkedtek a rendőrök.
Az elfogás napján a nyomozók a vádlott III. kerületi bérelt garázsában, illetve gépkocsijában több mint 1,5 kilogramm marihuánát találtak, a férfi pilisborosjenői lakcímén pedig ecstasy tablettákat és 3 millió forintot foglaltak le – olvasható a közleményben. A vásárlókkal szemben külön büntetőeljárás folyik – jelezte az ügyészség.
(MTI)