Még hat ember vádoltak meg a Hasagodzsi-ügyben


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az isztambuli főügyészség a korábban gyanúsított 20 mellett további hat szaúdi állampolgár ellen is vádiratot készített Dzsamál Hasogdzsi szaúdi ellenzéki újságíró 2018 őszi meggyilkolásának ügyében – jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.

Két gyanúsított Szaúd-Arábia isztambuli főkonzulátusának a dolgozója, Sultan Yahya A. helyettes konzul és Yasir Halit M. attasé. Rájuk előre kitervelten és különös kegyetlenséggel elkövetett szándékos emberölés vádjával súlyosbított életfogytiglani börtönt kért az ügyészség. Négy másik embert hat hónaptól öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetnének a bizonyítékok megsemmisítése, elrejtése és meghamisítása miatt.

A vádirat szerint a főkonzulátus két dolgozója benne volt a gyilkosságot végrehajtó „halálosztagban”, az eset után pedig elhagyták Törökországot. A másik négy ember több mint egy héttel a bűncselekményt követően érkezett a helyszínre, hogy eltüntesse a bizonyítékokat, majd ők is távoztak az országból.

Az ügyészség a Hasogdzsi-gyilkosságra vonatkozó két vádirat egyesítését kérte az illetékes isztambuli bíróságtól.
A 20 szaúdi állampolgárt érintő per július 30-án a vádlottak távollétében kezdődött meg Törökországban. A vádlottak között szerepel Ahmed al-Aszíri, a szaúdi hírszerzés korábbi helyettes vezetője, valamint Szaúd al-Kahtáni, Mohamed bin Szalmán szaúdi trónörökös bizalmasa, volt tanácsadója is. Minden vádlottra súlyosbított életfogytiglanit kértek, amely egy sor korlátozás révén tovább nehezíti az elítéltek sorsát. Az érintettekkel szemben nemzetközi elfogatóparancs van érvényben. A per második tárgyalása november 24-én lesz.

Dzsamál Hasogdzsit 2018. október 2-án minden valószínűséggel egy szaúdi halálbrigád gyilkolta meg brutális módon Szaúd-Arábia isztambuli főkonzulátusán. A török titkosszolgálat felvételei szerint a Rijádból érkező csapat már az épületben várt a 60 éves újságíróra, akit szinte azonnal legyűrtek és megfojtottak, holttestét pedig feldarabolták és eltüntették. A The Washington Post című amerikai napilap szaúdi királyi körökben bennfentesnek számító, de rendszerkritikus újságírója azért ment az isztambuli külképviseletre, hogy hivatalos dokumentumokat intézzen közelgő esküvője előtt. Akkori menyasszonya, a török állampolgárságú Hatice Cengiz, kint várakozott, de már nem látta kijönni a vőlegényét.

Az eset nemzetközi felzúdulást váltott ki. Az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) és nyugati kormányok úgy vélik, hogy az újságíró eltüntetésére valószínűleg Mohamed bin Szalmán adta ki a parancsot. A koronaherceg tavaly úgy fogalmazott: ő viseli a felelősséget Hasogdzsi meggyilkolásáért, mert az ő vezetése alatt történt a dolog, azt viszont továbbra is tagadta, hogy ő rendelte volna el a gyilkosságot.

Egy szaúd-arábiai bíróság szeptember 7-én az ügyben nyolc embert ítélt másodfokon héttől húsz évig terjedő börtönbüntetésre, mig az elsőfokú verdiktben még öt halálos ítélet szerepelt. A bíróság az után hozta meg a „véglegesnek” nyilvánított ítéletet, hogy Hasogdzsi fiai májusban közölték, megbocsátottak a gyilkosoknak.

Az ENSZ szerint az ítéletnek nincs „sem jogi, sem erkölcsi legitimitása”, ugyanis azokat olyan folyamat keretében hozták meg, amely sem méltányos, sem igazságos, sem átlátható nem volt.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2018. február 2.

Az emberi jogok helyzete Szaúd-Arábiában

Brit jogászok jelentést készítettek a Szaúd-Arábiában a közelmúltban történ emberi jogsértésekről és kezdeményezték, hogy függesszék fel a szaúdiak tagságát az ENSZ Emberi Jogi Tanácsában.