Megbüntették a nagy Grófo temetését szervező vállalkozást Koronavírus


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Nem tartotta be a védelmi intézkedéseket a Grófo művésznéven ismertté vélt idősebb Kozák László temetését végző szolgáltató, ezért pénzbírsággal sújtották.

A rendőrség a járványügyi szabályok betartásának ellenőrzése során megállapította, hogy a rendezvény szervezője – jelen esetben a temetkezési szolgáltató – a vonatkozó kormányrendelet előírásainak nem tett eleget, ezért közigazgatási hatósági eljárás keretében a védelmi intézkedések be nem tartása miatt a szolnoki rendőrkapitányság pénzbírságot szabott ki – tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője kedden.

A szóvivő a bírság mértékét nem ismertette. Ugyanakkor hangsúlyozta: „a temetés ideje alatt a rendőrök kegyeleti okból – a szükségesség és arányosság elvét is figyelembe véve -, tekintettel az egyházi szertartásra is, a gyászolókkal szemben nem intézkedtek”.

A november 11-ével életbe lépett kormányrendelet értelmében a temetésen jelenlévők száma nem haladhatja meg az ötven főt. A kormányrendelet rögzíti azt is, hogy ennek a védelmi intézkedésnek a betartatásáról a rendezvény szervezője, illetve a rendezvény helyszínéül szolgáló intézmény vagy helyiség üzemeltetője köteles gondoskodni.

A Jász-Nagykun-Szolnok megyei hírportál, a szoljon.hu szombaton arról számolt be, hogy a december 3-án 49 éves korában koronavírus okozta szövődmények következtében elhunyt Kozák László temetésén több százan vettek részt.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. június 17.

Kampányt indít az EU Szellemi Tulajdoni Hivatala a sportvilág IP jogsértései ellen

Európai lakosok milliói néznek illegálisan sporteseményeket és vásárolnak hamisított sporteszközöket, ami 850 millió eurós veszteséget okoz a gyártóknak – hívja fel a figyelmet az EU Szellemi Tulajdoni Hivatala (EUIPO) „Play Fair” (Játsszunk sportszerűen) kampányában a sportesemények kapcsán felmerülő IP (szellemi tulajdon) jogsértésekre. A kampány emellett ösztönzi a sportrajongókat a legális sportcsatornák követésére és az eredeti sporttermékek vásárlására is – olvasható a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatal honlapján.

2024. június 17.

A menő budapesti lakások bérleti díja átlagos uniós szinten

Tavaly 17 százalékkal emelkedett a budapesti központi elhelyezkedésű lakások bérleti díja 2022-höz képest, ezzel a magyar főváros az európai uniós fővárosok között a középmezőnyben van közvetlenül Madrid és Zágráb után – közölte a Duna House az európai városok relatív megélhetési költségeinek összehasonlítását célzó Eurostat tanulmány elemzése nyomán.