Megtérült a költségvetés kára a tárgyalás nélküli eljárásban


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Több mint 150 millió forintos adótartozást térítettek meg a hatóságokkal kötött egyezség nyomán született jogerős ítélet szerint az elkövetők egy adócsalási ügyben – tudatta a Fővárosi Főügyészség pénteken közleményben.

Az ügyészség szerint két vádlott 2011-ben elhatározta, hogy biztonságtechnikai cégük munkavállalóit érintő adókat és a járulékokat nem fizeti meg. Ezért a munkavállalók munkaviszonyát színleg megszüntették és fiktív munkaerő-kölcsönzési, valamint megbízási szerződéseket kötöttek, az elkövetésbe bevont társaságokat pedig rendszeresen cserélték. A könyvelésben a két vádlottnak segítséget nyújtott egy harmadik társuk, további két elkövető pedig a valótlan munkaügyi bejelentésekben, a fiktív számlák, pénzügyi dokumentumok kiállításában vett részt.
A vádlottak 2011 és 2015 között összesen 155 millió forint vagyoni hátrányt okoztak a központi költségvetésnek.

A büntetőeljárás során a vádlottak beismerték tetteiket, a Fővárosi Főügyészség pedig az új büntetőeljárási törvény alapján egyezséget kezdeményezett velük, amelynek része volt a költségvetést ért vagyoni hátrány megtérítése. A vádlottak és védőik elfogadták az ügyészség feltételeit, a céget irányító vádlottak részben már az egyezséget megelőzően kifizették a vagyoni hátrányt.

A vádlottak a bíróság előkészítő ülésén is fenntartották beismerésüket és lemondtak a tárgyalásról. A Fővárosi Törvényszék ezután jóváhagyta az egyezséget, és nyomban meghozta azzal azonos tartalmú ítéletét, amely szerint a vádlottak bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett költségvetési csalást, valamint hamis magánokirat felhasználását követték el, és ezért egy vádlottat 2,5 millió forint pénzbüntetésre, társait 2-2 év – 3-5 év közti próbaidőre – felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte.

Az ítéletet mindenki tudomásul vette, így jogerőre emelkedett – közölte a Fővárosi Főügyészség.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. szeptember 27.

Ruszofóbiával bővül az orosz btk.

Az orosz hatóságok a ruszofóbia-tétellel bővítenék a Büntető törvénykönyvet. Az ezzel kapcsolatos törvénymódosítási tervezet már el is készült.

2024. szeptember 27.

Magyarország az Európai Mestersége Intelligencia Testület első elnöke

Az Európai Unióban augusztusban lépett hatályba az „AI Act”, azaz a Mesterséges Intelligencia (MI) Rendelet, amely jogszabály célja, hogy egyensúlyt teremtsen a technológiai fejlődés előmozdítása és a biztonságos alkalmazás feltételeinek garantálása között.

2024. szeptember 27.

110 éves a Pesti Központi Kerületi Bíróság

2024. szeptember 1-jén volt 110 éve, hogy – az 1913. évi XXV. törvénycikk alapján – megkezdte működését a Pesti Központi Kerületi Bíróság jogelődjének tekinthető Budapesti Központi Királyi Járásbíróság. E hónapban azonban nem csupán a szervezet lett 110 esztendős, hanem a Jablonszky Ferenc által tervezett épület is. Az Országos Bírósági Hivatal „Ráth György Bírósági Történelem és Hagyományápolás Pályázat 2024.” című projektjének keretében, az OBH támogatásával megvalósult rendezvényeken emlékeztek meg az egyik legtekintélyesebb hazai bíróság bírái, igazságügyi alkalmazottai és az érdeklődők az 1914 óta eltelt 11 évtizedről.