Mesterséges intelligencia a közigazgatásban


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

„A mesterséges intelligencia (MI) egyre népszerűbb fogalom, bár gyakran csak marketingeszközként használják olyan tevékenységek megcímkézésére, amelyek igencsak távol állnak a MI-től.

A szerző célja, hogy bemutassa, valójában milyen mesterségesintelligencia-eszközök – szakértői rendszerek – alkalmazhatók érdemi ügyintézésre a közigazgatásban.

Az érdemi ügyintézés vége mindig valamilyen döntés, amelyet a törvényi előírások szerint részletesen indokolni kell. A szakértői rendszerek ezt megteszik.

Az MI-eszközök másik nagy csoportja, a gépi tanuláson alapuló megoldások, fekete dobozként működnek, bemeneti adatokat képeznek le kimeneti adatokra, a megoldás indoka így nem ismert. Ezért ezek az eszközök közvetlenül érdemi ügyintézésre nem alkalmasak, de támogathatják a szakértői rendszerekkel történő ügyintézést. Szeretnénk felhívni a figyelmet arra is, hogy a technológiák alkalmazásának komoly feltételei és hozadékai vannak.”

A szerző teljes cikkét itt olvashatja.

(hirlevel.egov.hu)

(penzugyiszemle.hu)




Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Szembement a gyámhatóság a bíróság ítéletével: újabb diszkriminatív örökbefogadási elutasítás

A gyámhatóság a bíróság azonos ügyben született korábbi ítéletében foglaltakat egyszerűen mellőzve ismét elutasította a Háttér Társaság által képviselt meleg kérelmező örökbefogadásra való alkalmasságát. A megismételt eljárásban a hatóság szinte kizárólag azokat az érveket hozta fel, amelyekről néhány hónapja a bíróság már kimondta, hogy jogellenesek.

2024. október 4.

Elstartolt a Lawyer for a Day és az Advisor for a Day

Elindult a jogi hallgatók számára meghirdetett Lawyer for a Day, valamint a vállalatértékelés iránt érdeklődő közgazdász hallgatóknak szóló Advisor for a Day esettanulmányi verseny a DLA Piper Hungary szervezésében. A megmérettetés célja, hogy a diákok valós munkakörnyezetben, mindennapi jogi és üzleti kihívásokon keresztül nyerjenek bepillantást az iroda tanácsadóinak mindennapi munkájába. A hallgatóknak október 25-ig van lehetőségük jelentkezni.