Minimumár: figyelmeztetés nélkül bírságolnak


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Február elsejétől május elsejéig az ország minden részében vizsgálják az élelmiszerárstop betartását a megyei és fővárosi kormányhivatalok.

A kedden induló helyszíni ellenőrzések a tavaly október közepi szinten maximált árra, az érintett termékek mennyiségére és az élelmiszerárstopról szóló tájékoztatásra is kiterjednek. A mulasztókra kötelezően legalább 50 ezer forintos bírságot szabnak ki, ismételt jogsértés esetén a kereskedő tevékenységét minimum egy napig korlátozhatják – hívta fel a figyelmet az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).

A járvány, az európai energiaválság és elszabadult energiaárak miatt egész Európában jelentősen nőnek az élelmiszerárak, és ez sajnos Magyarországra is begyűrűzik. A kormány a magyar családok védelme érdekében döntött az élelmiszerárstopról. Az intézkedés február elsejétől rögzíti a kristálycukor, a búzafinomliszt, a napraforgó-étolaj, a sertéscomb, a csirkemell, csirkefarhát és a 2,8 százalékos UHT tehéntej árát. E termékek eladási árát úgy kell megállapítani, hogy az nem lehet magasabb a tavaly október 15-einél.

Nem figyelmeztetnek

Az ITM hangsúlyozza, a rezsicsökkentés, a benzinárstop és a kamatstop után ez az újabb beavatkozás javítja a magyarok megélhetését. A nagy mennyiségben fogyó élelmiszerek limitált árának köszönhetően a háztartások havonta több ezer forintot takaríthatnak meg. Az árstop különösen a gyermekes családokat és az időseket védi.

Fogyasztóvédelmi Jog Online

Az általános gyakorlattól eltérően a hatóság nem figyelmeztet, a feltárt hiányosságok után kötelezően kiszabja az 50 ezer forinttól akár 3 millió forintig tartó bírságot. A szankció többször is alkalmazható, ismételt jogsértés esetén a korábbi tétel legalább kétszeresét fizetheti a szabályszegő kereskedő. A többször mulasztáson ért vállalkozás tevékenysége minimum egy napra, de legfeljebb fél évre korlátozható. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az előírásszerű árképzésről, készletezésről és a termékkörök értelmezéséről útmutatót állított össze a kereskedelmi szektor részére. A tárca a segédletet eljuttatta az ágazati szakmai szervezetekhez, és közzétette a Fogyasztóvédelmi portálon.

Jövő héten összegeznek

Cseresnyés Péter kereskedelempolitikáért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkár a közlemény szerint kifejtette: „a fogyasztóvédelmi szakemberek mától három hónapon át ellenőrzik a rendelkezések betartását az élelmiszert forgalmazó üzletekben, piacokon és online shopokban.

Ha egy cég hagyományos boltban és webáruházban is készleten tartja az érintett termékeket, akkor mindkét értékesítési csatornát megvizsgálják. Az ITM az ellenőrzés-sorozat első tapasztalatait már a jövő hét elején összegzi majd”.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. július 22.

Az EU iránymutatásokat közölt a légi utasok jogairól

Az Európai Bizottság felülvizsgált értelmező iránymutatásokat tett közzé hétfőn a légi utasok jogairól, hogy segítse a rendeletek betartását és összehangolását az illetékes nemzeti hatóságok számára.

2024. július 22.

EUB: a TikTok kapuőr

A digitális piacokról szóló jogszabály alapján az Európai Unió Bírósága (EUB) elutasította a TikTokot működtető Bytedance-nek az őt kapuőrnek minősítő bizottsági határozat elleni keresetét.

2024. július 22.

Online személyi kölcsönök: kisebb hiányosságokkal, de megfelelően tájékoztatnak a hitelintézetek

Az MNB témavizsgálata hat hitelintézet online személyi kölcsön igénylése kapcsán az ügyfél-tájékoztatási gyakorlatot tekintette át. Bár jelentős jogsértés nem merült fel, az MNB a kisebb hiányosságok megszüntetéséért, s az átláthatóbb tájékoztatásért több intézkedést is hozott. A feltárt problémák miatt kiszabott 6,6 millió forint bírság mellett a felügyelet figyelemmel követi a hiányosságok kijavítását is – olvasható a jegybank honlapján megjelent közleményben.