MKKSZ: sokan végeznek ingyen túlmunkát


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Díjmentes zöld számon kérhet segítség a MKKSZ-től, aki tartósan ingyenes túlmunkát kénytelen végezni  – jelentette be a szervezet elnöke. Arra kérnek mindenkit a közszférában, hogy csak napi nyolc órát dolgozzon.


Hétfőn zöld számot indított a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) „a szigorú munkahelyi törvényesség visszaszerzéséért”, akik tartósan ingyenes túlmunkát kénytelenek végezni – jelentette be a nap folyamán sajtótájékoztatón az érdekképviselet elnöke. A szám: 06 1 338 42 71.

Boros Péterné az eseményen elmondta: arra kérnek mindenkit a közszférában, hogy csak napi nyolc órát dolgozzon, csak szabályosan elrendelt és ellentételezett túlmunkát végezzenek el, jelentsék be az érdekképviseletnél, ha méltánytalanság éri őket.    

Ha mindenki betartja a törvényes munkaidőt, ki fog derülni, hány ember hiányzik az alacsonyan tartott keresetek miatt, és az államnak lépnie kell; ezt a helyzetet csak a keresetek növelésével tudja helyrehozni – fogalmazott Boros Péterné. 

Célként említette, hogy ne a dolgozók „hivatástudata tartsa fenn a látszatrendet a közigazgatásban, közszolgálatban, hanem a keresetek növelésével, az erkölcsi megbecsüléssel megállna az elvándorlás erről a területről”.  

A törvényeket az államnak is, mint munkáltatónak, be kell tartania – jelentette ki a szakszervezeti vezető, jelezve, hogy a beérkező és anonim módon kezelt panaszokat az állami munkaügyi szakigazgatási szervekhez továbbítják majd akciójuk október elejéig tartó első szakasza során. 

Mint mondtam azt tapasztalják, hogy működési területük munkavállalói a munkaerőhiányra, a csekély megbecsültségre, a megélhetési problémákra panaszkodnak, valamint arra, hogy „a maradók is távozni szeretnének”, így folyamatos a túlórázás, a szabadságukat nem tudják kivenni, ugyanakkor nem tudnak megélni a keresetükből.

Ugyanakkor, tette hozzá, a gazdaság teljesítménye alapján az államnak van pénze arra, hogy rendezze a most méltánytalan kereseteket.

(MTI, mkksz.org.hu)


Kapcsolódó cikkek

2023. november 29.

Első fokon négy év börtönre ítélték Agócs Jánost, az Országos Roma Önkormányzat volt elnökét

Négy év börtönre, közügyektől eltiltásra és pénzbüntetésre ítélte a bíróság első fokon Agócs Jánost, az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) volt elnökét, amiért a vád és az ő beismerése szerint is 30 millió forintért árulta a saját elnöki tisztségét. Agócs két személynek is felajánlotta ezt az üzletet, de egyikük az ügyészségre ment és „próbavásárlással” lebuktatta. A roma szervezet volt elnöke az utolsó szó jogán azt mondta: „sajnálom ezt az egészet, megbántam”.

2023. november 29.

Agyafúrt jogi érvelés Fóton

Az akkumulátor gyár ellen fellépő civilek azzal érvelnek, hogy a Fót közigazgatási határain belül berendezkedő BYD és HTNS egységei úgy kértek környezethasználati engedélyt maguknak, hogy nem számoltak a másikkal. Csakhogy a két üzem együttesen egészen más hatással tud lenni a környezetre, mint ha csak az egyik létezne, érvelnek. A perek a múlt héten kezdődtek a bíróságon, tudható meg a HVG cikkéből.

2023. november 29.

Bevezetésre kész az elektronikus ingatlan-nyilvántartás

Készen áll a bevezetésre az elektronikus ügyinézést biztosító ingatlan-nyilvántartás, a papíralapú rendszert 2024 decemberére teljes mértékben fölválthatja a digitális nyilvántartás – közölte a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára szerdán Budapesten, az E-ingatlan nyilvántartás projekt záró rendezvényén.