Módosították az alaptörvényt: jöhetnek a vármegyék és a közös választások


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A jövőben ugyanazon a napon tartják az európai parlamenti (EP-) és az önkormányzati választást Magyarországon – döntött kedden az Országgyűlés, amely a megye elnevezést vármegyére változtatta a magyar közigazgatásban.

A képviselők a kormánypártok kezdeményezésére 140 igen, 36 nem szavazattal, kétharmados többséggel fogadták el Magyarország Alaptörvényének tizenegyedik módosítását.

Költségcsökkentő intézkedés

A döntés értelmében a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek általános választását az előző önkormányzati választást követő ötödik év április, május, június vagy július hónapjában, az európai parlamenti képviselők választásával egyidejűleg kell megtartani.

A 2019 októberében mandátumot szerzett képviselők és polgármesterek megbízatása 2024. október 1-jéig tart.

A két választás közös eljárásban történő lebonyolítását a költségek csökkentésével indokolták a Fidesz és a KDNP képviselői.

Nemzeti szuverenitás és Európa védelme

A történelmi hagyományokra hivatkozva változik a megyék elnevezése vármegyékre január elsejétől azzal a megkötéssel, hogy a megye elnevezés használható mindaddig, amíg a vármegye kifejezés használatára való áttérés „a felelős gazdálkodás elvei szerint meg nem valósítható”. (Például táblákon továbbra is használható a megye.)

Az indoklásban emlékeztettek arra, hogy az államalapítástól kezdődően egészen 1949-ig voltak a vármegyék a magyar közigazgatás alapvető területi egységei. „A vármegye kifejezés használatával jobban hangsúlyozható, hogy a magyar államszervezés és államszerkezet központi gondolati motívuma a nemzeti szuverenitás és ezen keresztül az európai civilizáció sarokköveinek megvédése” – fogalmaztak.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 31.

Ludovika.hu: Aknázzuk ki az új kor kínálta lehetőségeket

Az adat az új arany – halljuk mostanában. A Ludovika.hu cikksorozatában annak járt utána, hogyan lehet okosan, szabályosan adatot gyűjteni, tárolni, és miképpen hasznosulhatnak a beszerzett információk. Elsőként, e cikkben a vállalati nézőpontot mutatják be Marton Ádám, az NKE ÁNTK Közgazdaságtani és Nemzetközi Gazdaságtani Tanszékének adjunktusa segítségével.

2024. május 31.

A DMA alkalmazásának első hónapjai

A digitális belső piac történelmében 2024 márciusa kulcsfontosságú, hiszen az a DMA érdemi alkalmazásának első hónapja; és mint ilyen, elképesztően hektikusnak bizonyult. Ebben a bejegyzésben valamennyi eseményről nem tudok számot adni, azonban néhány kulcsesemény felsorolásával a DMA alkalmazása korai szakaszának hangulata illusztrálható – olvasható Beyer Fülöp bejegyzésében a ludovika.hu ITKI blogján.