Most devizahitel-pert vesztett Léhmann György


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Fővárosi Törvényszék mindenben az OTP-nek adott igazat a siófoki ügyvéd által képviselt felperesekkel szemben. A perköltséget is a hitelfelvevők fozethetik.


Az OTP közleménye szerint a Léhmann György siófoki ügyvéd által képviselt devizahitelesek azért indítottak pert az OTP ellen, hogy a bíróság mondja ki a szerződésükben az egyoldalú szerződésmódosításra vonatkozó kikötés érvénytelenségét.

A házaspár 2007-ben vett fel több mint 4 millió forint japán jenben nyilvántartott kölcsönt. Beadványuk szerint az OTP Bank úgy emelte folyamatosan a törlesztőrészleteket, hogy ehhez nem volt joga. A szerződés a felperes házaspár szerint ezen túl megsérti a szimmetria, az arányosság elvét, tisztességtelen és alakilag is hibás, így semmisnek tekinthető.

Az alperes bank álláspontja szerint a szerződés a jogszabályoknak maximálisan megfelelt. A szerződés részletesen tartalmazza az oklistát, amely alapján egyoldalúan módosítható a szerződés.

A bíróság a felperesek keresetét alaptalannak nyilvánította, egyebek között azért, mert a Polgári törvénykönyv szerint nem minősülhet tisztességtelennek a szerződési feltétel, ha azt jogszabály állapítja meg.

A szerződést alakilag is megfelelőnek tartotta a bíróság, így az nem érvénytelen és nem is tisztességtelen. Az oklista egyértelműen és részletesen tartalmazta azokat a körülményeket, amelyek teljesülése esetén a bank megváltoztathatja a hiteldíjat, így az megfelelt az átláthatóság elvének. A szimmetria elve sem sérült, valamint az arányosság elve is biztosított volt.

A bíróság több más hibát is talált a siófoki ügyvéd beadványaiban, ugyanis nem a közjegyzői okiratba foglalt szerződési feltételekre hivatkozott, illetve svájci frankra és a svájci jegybanki alapkamatra hivatkozott, pedig a hitelszerződést japán jenben kötötték.

A Fővárosi Törvényszék a hiteldíj változtatása kapcsán egyértelműen más álláspontra helyezkedett, mint a közelmúltban a Pécsi és a Szegedi Ítélőtábla. Emlékezetes, hogy a Fővárosi Törvényszék álláspontjához hasonló indokolással a Debreceni Ítélőtábla még a nyáron két másik perben jogerősen elutasította a Léhmann György által képviselt devizahiteles ügyfelek kereseteit.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 28.

OBH-elnökhelyettes: kiváló munkát végeztek a debreceni bíróságok

A debreceni bíróságok kiváló munkát végeztek 2023-ban, a Debreceni Ítélőtábla és a Debreceni Törvényszék tevékenységét az időszerűség, a szakmaiság, a kiegyensúlyozott ítélkezés jellemezte – jelentette ki az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökhelyettese kedden a városban.