Négy és fél évet kapott csalásért


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A vádlottak csökkent munkaképességű dolgozóik foglalkoztatása után jogosulatlanul igényeltek és kaptak támogatást a költségvetésből.


A Fővárosi Törvényszék csütörtökön bűnösnek mondta ki M. Imre elsőrendű vádlottat folytatólagosan elkövetett csalás és számvitel rendjének megsértése bűntette miatt, ezért őt halmazatban 4 év 6 hónap börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte és 5 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától – közölte a törvényszék.

A bíróság O. Zsolt másodrendű vádlottat bűnsegédként folytatólagosan elkövetett csalás és bűnsegédként elkövetett számvitel rendjének megsértése bűntette miatt 1 év 8 hónap, végrehajtásában 2 évre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte.

 

A V. és XIII. kerületi ügyészség két vádiratban jogosulatlan gazdasági előny megszerzésének bűntettével és más bűncselekménnyel vádolta meg M. Imrét. A bíróság a váddal megegyezően ítélte meg, hogy a vádlottak a csökkent munkaképességű dolgozóik után a központi költségvetésből jogosulatlanul igényeltek és jutottak támogatáshoz. A bizonyítási eljárás során nagyszámú tanú állt a bíróság rendelkezésére, akik elmondták, hogy kaptak munkát az első rendű vádlottól, azonban általában az okiratokon szereplő összegeknél csekélyebb összegeket kapták meg munkájukért. Azt megállapította a szakértő, hogy a vádbeli cégek a számviteli szabályok megsértésével működtek. Mivel nem feleltek meg a kedvezmények igényléséhez kapcsolódó valamennyi jogszabálynak, így nem voltak jogosultak azok igénylésére.

A büntetés mértékének megállapításakor a bíróság enyhítő körülményként vette figyelembe az idő múlását, így volt lehetséges vádlottak esetén némileg a minimumérték alatti büntetési tétel kiszabására.

Az ítélet nem jogerős.


Kapcsolódó cikkek

2024. október 25.

GVH-elnök: Kulcskérdés az MI széleskörű, de helyes alkalmazása

„A mesterséges intelligencia széleskörű, de helyes alkalmazása jelentős pozitív hatással lehet a hazai vállalkozások termelékenységére és versenyképességére” – hangsúlyozta Rigó Csaba Balázs, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke az 50. Európai Versenynapon, Budapesten. Az egynapos konferencia során a kontinens versenyjogi közösségének prominens szakértői vitatták meg a szakpolitika legaktuálisabb kérdéseit, többek között a fenntarthatóság és a versenypolitika kapcsolatát és a mesterséges intelligencia jövőbeli lehetőségeit és kockázatait is. A GVH a konferencia keretében a nemzetközi közösség számára is bemutatta a mesterséges intelligencia piacelemzésének eredményeit.

2024. október 25.

Megjelent a CEPEJ igazságszolgáltatási rendszerek értékeléséről szóló 2024. évi jelentése

Az Európa Tanács égisze alatt működő, az Igazságszolgáltatás Hatékonyságáért Felelős Európai Bizottság (European Commission for the Efficiency of Justice, CEPEJ) az európai igazságszolgáltatási rendszerek minőségének és hatékonyságának megerősítése érdekében jött létre. Feladata, hogy elemezze az igazságügyi rendszerek elért eredményeit, feltárja a nehézségeket, és javaslatokat dolgozzon ki ezek leküzdésére, egyúttal támogatást nyújtson a tagállamoknak.