Nem enyhítette Nemzetközi Büntetőbíróság a kongói Terminátor büntetését


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A hágai székhelyű Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) másodfokon hozott ítéletében megerősítette a gúnynevén Terminátorként is ismert Bosco Ntaganda lázadóvezér háborús és emberiesség elleni bűncselekmények miatt korábban kiszabott harmincéves szabadságvesztését.

A Nemzetközi Büntetőbíróság indoklásában közölte, a lázadóvezér ellen felhozott összes vádpontot megalapozottnak találta, amelyek között gyilkosságok, etnikai alapú üldözés, nemi erőszak, szexrabszolgaságra kényszerítés és gyerekkatonák toborzása szerepelnek.

Kijelentették, a bűncselekmények súlyossága és nagysága miatt nem találtak valódi enyhítő körülményeket, ezért indokolt a három évtizedes szabadságvesztés, és ezzel semmisnek tekintik az idén 47 éves hadúrnak a 2019-ben hozott elsőfokú ítélet elleni fellebbezését. Az ítélet jogerős, fellebbezésnek nincs helye – tették hozzá. Ez a leghosszabb börtönbüntetés, amelyet az ICC valaha kiszabott.

Kárpótlást ítéltek meg az áldozatoknak

Nemzetközi Büntetőbíróság legutóbb március elején foglalkozott Bosco Ntaganda ügyével, akkor 30 millió dollár (mintegy 930 millió forint) kárpótlást ítélt meg a volt kongói hadúr áldozatainak. A jóvátételre a Ntaganda vezette Kongói Felszabadítás Hazafias Erői (FPLC) félkatonai szervezet által lemészároltak hozzátartozói, a nemi erőszak és szexuális rabszolgaság áldozatai és a szervezet által toborzott gyermekkatonák jogosultak. A kártalanítás több mint 100 ezer embert érint. A szervezet történelmében ez eddig a legmagasabb összegű jóvátételi határozat.

A 2015 szeptembere óta tartó per során több mint 2100 áldozatot hallgattak meg. Ntaganda, aki az eljárás során végig ártatlannak vallotta magát, a Kongó Felszabadítása Hazafias Erői (FPLC) nevű félkatonai szervezet „vezérkari főnöke” volt. A szervezet a 2000-es évek elején rendkívül súlyos bűntetteket követett el az ország északkeleti részében. Sajtóhírek szerint több esetben várandós nőket és gyerekeket is lemészároltak, a nemi erőszak pedig mindennapos volt.

Ruandában adta fel magát

A milíciát vezetőt Thomas Lubanga Dyilo kongói hadúr jelenleg 14 éves börtönbüntetését tölti Hágában.

A Terminátor gúnynéven is ismert Ntaganda később az M23 nevű kongói milíciának is tagja volt, amely végül békeszerződést írt alá a kormánnyal 2013-ban. A férfi éveken át tartó bujkálás után ebben az évben váratlanul feladta magát az Egyesült Államok ruandai nagykövetségén.

Az 1998 és 2003 között dúlt kongói belső háborúskodások során milliók vesztették életüket.

A háborús és emberiesség elleni bűncselekmények kivizsgálására 2002-ben megalakított Nemzetközi Büntetőbírósághoz 123 ország csatlakozott, az Egyesült Államok azonban nem fogadja el a testület joghatóságát. Az ICC a világ első állandó törvényszéke, amely a háborús és emberiesség elleni bűnöket akkor is vizsgálja, ha az adott ország erre nem képes vagy nem hajlandó. A törvényszék csak a 2002. július 1. után elkövetett bűncselekmények ügyében ítélkezhet, joghatósága az alapokmányát ratifikáló országokra terjed ki.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. július 12.

Az Európai Bizottság jelentése a Digitális évtized szakpolitikai program időarányos teljesítéséről

A Bizottság a mai napon közzétette a digitális évtized helyzetéről szóló második jelentést, amely átfogó áttekintést nyújt a Digitális évtized szakpolitikai program által 2030-ra kitűzött digitális célkitűzések és célok elérése terén elért eredményekről. A jelentést idén első alkalommal kíséri a tagállamok által benyújtott, a digitális évtizedre vonatkozó nemzeti stratégiai ütemtervek elemzése, amely részletezi az EU digitális átalakulásához való hozzájárulás érdekében tervezett nemzeti intézkedéseket, intézkedéseket és finanszírozást.

2024. július 12.

Július 15-től ítélkezési szünet a bíróságokon és az Alkotmánybíróságon

2024. július 15. és augusztus 20. között ítélkezési szünetet tartanak a bíróságok. Az ítélkezési szünet időtartama alatt a bíróságok – főszabály szerint – nem tartanak tárgyalásokat. Az Alkotmánybíróságon július 22-től augusztus 30-ig tart az ítélkezési szünet. Az egyes kormányzati igazgatási szervek, hivatalok is tarthatnak igazgatási szünetet.