Nem ismerte be bűnösségét a vértesszőlősi katonai mentés gyanúsítottja


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Nem ismerte be bűnösségét a vértesszőlősi katonai mentés gyanúsítottja a siklóernyős-baleset ügyében a Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsa előtt tartott előkészítő ülésen.

A törvényszék közleményében a történteket felidézve azt írta: a vádlott 2020 júliusában parancsnokként helikopteres kutató-mentő szolgálatot látott el, amikor egységüket Vértesszőlős közelébe riasztották egy a fák közé zuhant siklóernyős légi mentésére.

Miután a parancsnok a csörlőzéses mentést veszélyesnek vélte, a mentés koordinátorának javaslatára alpinkötél leengedésével próbálkozott. Azonban a nélkül kezdte meg a helyszín megközelítését a helikopterrel, hogy a mentési körülményekről, így különösen a forgószárny keltette légáram mértékéről tájékozódott volna – emelték ki.

A manőver közben a rotorlapátok olyan mértékű turbulens légáramlatot keltettek, hogy a faágak letörtek, a fán lévő siklóernyő belobbant, a siklóernyős pedig a földre esett és életveszélyesen megsérült, és egy hónappal később a kórházban meghalt. A lehulló faágak miatt megsérült egy mentésben részt vevő mentőtiszt is.

Az ügyészség a gép parancsnokát légi közlekedés halált okozó gondatlan veszélyeztetésével vádolta meg. Miután az előkészítő ülésen a vádlott nem ismerte be bűnösségét, a vád és a védelem képviselői bizonyítási indítványainak előterjesztése után a bíróság tárgyalásra utalta az ügyet.

Az eljárás november 15-én a vádlott kihallgatásával folytatódik – írta a törvényszék.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 14.

Az EU rendeletet fogadott el a vegyi anyagok osztályozásáról, címkézéséről és csomagolásáról

Az Európai Unió Környezetvédelmi Tanácsa aktualizálta a vegyi anyagokra vonatkozó rendeletet, amely pontosítja az osztályozásra, címkézésre és csomagolásra vonatkozó szabályokat és hozzáigazítja azokat a kereskedelem különböző formáihoz, például az online értékesítéshez, vagy az ömlesztett árusításhoz az újratöltő állomásokon – tájékoztatott az uniós tanács hétfőn.

2024. október 14.

Megújul az ÁHK-mutató – könnyebb lesz a mobiltarifák összehasonlítása

Az NMHH 2015. január óta publikálja minden hónap elején a legjelentősebb hazai szolgáltatók kínálatában aktuálisan elérhető lakossági mobil- és vezetékestelefon-díjcsomagok átlagos havi költségeit, azaz az ÁHK-értékeket. Az nmhh.hu/ahk címen elérhető oldal segít eligazodni a sokféle – a különböző tarifák mellett egyre változatosabb szolgáltatásokat nyújtó – telefondíjcsomag között, és azzal, hogy megkönnyíti a választást, növeli a fogyasztói tudatosságot is a telefonszolgáltatások piacán.