Nem sikerült elperelni a Led Zeppelintől a Stairway to Heavent


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Győztesként került ki a Led Zeppelin brit rockegyüttes a Stairway to Heaven című 1971-es világsláger miatt indított plágiumperből.

A hosszú ideje tartó jogi csatában végül az jelentette a zenekar győzelmét, hogy az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága hétfőn elutasította az ügy újratárgyalását. Ez azt jelenti, hogy a Los Angeles-i fellebbviteli bíróság 2020. márciusában hozott ítélete érvényes maradt – írta a BBC News.

Az ügy azzal kezdődött, hogy a minden idők egyik legnépszerűbb zenekarának énekesét, Robert Plantet és Jimmy Page gitárost 2014-ben megvádolták, hogy legnagyobb slágerük legendás bevezető riffjét a Spirit nevű amerikai együttes Taurus című számából másolták. A dalt a néhai Randy Wolfe írta.

A Randy California néven játszó zenész 1997-ben vízbe fulladt, a pert hagyatékának kezelője indította. Az ügy a zenei ipar egyik legnagyobb figyelemmel kísért plágiumpere volt, Plantet és Page-et millió dolláros büntetés fenyegette.

A Led Zeppelin 1968-ban a Spirit amerikai turnéjának előzenekaraként lépett színpadra, azonban Page 2016-ban egy Los Angeles-i tárgyaláson azt mondta, nem hallotta a dalt egészen a legutóbbi időkig. A Los Angeles-i esküdtek azt állapították meg, hogy a két dallam között nem volt alapvető egyezés.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 31.

Ludovika.hu: Aknázzuk ki az új kor kínálta lehetőségeket

Az adat az új arany – halljuk mostanában. A Ludovika.hu cikksorozatában annak járt utána, hogyan lehet okosan, szabályosan adatot gyűjteni, tárolni, és miképpen hasznosulhatnak a beszerzett információk. Elsőként, e cikkben a vállalati nézőpontot mutatják be Marton Ádám, az NKE ÁNTK Közgazdaságtani és Nemzetközi Gazdaságtani Tanszékének adjunktusa segítségével.

2024. május 31.

A DMA alkalmazásának első hónapjai

A digitális belső piac történelmében 2024 márciusa kulcsfontosságú, hiszen az a DMA érdemi alkalmazásának első hónapja; és mint ilyen, elképesztően hektikusnak bizonyult. Ebben a bejegyzésben valamennyi eseményről nem tudok számot adni, azonban néhány kulcsesemény felsorolásával a DMA alkalmazása korai szakaszának hangulata illusztrálható – olvasható Beyer Fülöp bejegyzésében a ludovika.hu ITKI blogján.