Nem válaszolt a Pénzügyminisztérium a közérdekű bejelentésre


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A jogbiztonsággal, a tisztességes hatósági eljáráshoz való joggal és a petíciós joggal kapcsolatban visszásságot idézett elő a Pénzügyminisztérium egy, a védett elektronikus rendszeren keresztül hozzá érkezett közérdekű bejelentés kezelése során – állapította meg az ombudsman.

A bejelentő a KBV-294/2018. számú ügyben az alapvető jogok biztosa által üzemeltetett védett elektronikus rendszeren keresztül 2018. december 13-án közérdekű bejelentést nyújtott be. Ebben előadta, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal különböző elnevezések alatt általánosan kötelező magatartási szabályokat határoz meg, amelyek álláspontja szerint csak jogszabályi formában jelenhetnének meg. Mivel az eljáró szerv 2019. szeptember 17-ig nem válaszolt, ezzel összefüggésben felmerült a fent hivatkozott alapjogok sérelmének a gyanúja. Az ügy – az időmúlásra tekintettel – a védett elektronikus rendszerben 2019. szeptember 17-én lezárásra került, és ezzel egy időben az ombudsman vizsgálatot indított, amely során megkereste a Pénzügyminisztériumot.

Dr. Kozma Ákos az AJB-615/2020. számú ügyben készült jelentésében feltárta, hogy az eljáró szerv – így a jelen vizsgálat alapját képező ügyekben a Pénzügyminisztérium – részére az elektronikus rendszer első használatához a Hivatal postai, tértivevényes levél útján úgynevezett regisztrációra felhívó levelet küldött, amelyben a www.ajbh.hu oldalon történő bejelentkezéshez szükséges regisztrációs kódot, valamint a rendszer használatához szükséges technikai információkat is közölte. A Pénzügyminisztérium a közérdekű bejelentésnek a rendszeren keresztül történő megküldését követően a bejelentő részére elmulasztotta a válaszadást – a tájékoztatási kötelezettség elmulasztása miatt az alapvető jogok biztosa megállapította, hogy a jogbiztonság, a petíciós jog és a hatósági ügyek tisztességes intézéséhez való jog sérelmének megvalósításával visszásságot idézett elő.

Az ombudsman felkérte a pénzügyminisztert, hogy intézkedjen a jelentésben feltárt alapvető jogokat érintő visszásságok jövőbeni bekövetkezése lehetőségének megelőzéséről.

(ajbh.hu)




Kapcsolódó cikkek

2024. október 25.

GVH-elnök: Kulcskérdés az MI széleskörű, de helyes alkalmazása

„A mesterséges intelligencia széleskörű, de helyes alkalmazása jelentős pozitív hatással lehet a hazai vállalkozások termelékenységére és versenyképességére” – hangsúlyozta Rigó Csaba Balázs, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke az 50. Európai Versenynapon, Budapesten. Az egynapos konferencia során a kontinens versenyjogi közösségének prominens szakértői vitatták meg a szakpolitika legaktuálisabb kérdéseit, többek között a fenntarthatóság és a versenypolitika kapcsolatát és a mesterséges intelligencia jövőbeli lehetőségeit és kockázatait is. A GVH a konferencia keretében a nemzetközi közösség számára is bemutatta a mesterséges intelligencia piacelemzésének eredményeit.

2024. október 25.

Megjelent a CEPEJ igazságszolgáltatási rendszerek értékeléséről szóló 2024. évi jelentése

Az Európa Tanács égisze alatt működő, az Igazságszolgáltatás Hatékonyságáért Felelős Európai Bizottság (European Commission for the Efficiency of Justice, CEPEJ) az európai igazságszolgáltatási rendszerek minőségének és hatékonyságának megerősítése érdekében jött létre. Feladata, hogy elemezze az igazságügyi rendszerek elért eredményeit, feltárja a nehézségeket, és javaslatokat dolgozzon ki ezek leküzdésére, egyúttal támogatást nyújtson a tagállamoknak.