Nő a bírósági titkárok és fogalmazók bére


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Július 1-től a bírói illetményalap 10%-ának megfelelő összegű munkaköri pótlékra lesznek jogosultak.


Az OBH elnökének kezdeményezésére az Országgyűlés által a mai napon elfogadott törvénymódosítás folytán július 1-től a bírósági fogalmazók és a bírósági titkárok a bírói illetményalap 10%-ának megfelelő összegű munkaköri pótlékra lesznek jogosultak – olvasható az OBH közleményében.

További változás, hogy a bírósági ügyintézők már bírósági titkári felügyelet és irányítás mellett is intézhetik a hatáskörükbe utalt feladatokat, amellyel a bírák munkaterhe tovább csökkenthető.


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Szembement a gyámhatóság a bíróság ítéletével: újabb diszkriminatív örökbefogadási elutasítás

A gyámhatóság a bíróság azonos ügyben született korábbi ítéletében foglaltakat egyszerűen mellőzve ismét elutasította a Háttér Társaság által képviselt meleg kérelmező örökbefogadásra való alkalmasságát. A megismételt eljárásban a hatóság szinte kizárólag azokat az érveket hozta fel, amelyekről néhány hónapja a bíróság már kimondta, hogy jogellenesek.

2024. október 4.

Elstartolt a Lawyer for a Day és az Advisor for a Day

Elindult a jogi hallgatók számára meghirdetett Lawyer for a Day, valamint a vállalatértékelés iránt érdeklődő közgazdász hallgatóknak szóló Advisor for a Day esettanulmányi verseny a DLA Piper Hungary szervezésében. A megmérettetés célja, hogy a diákok valós munkakörnyezetben, mindennapi jogi és üzleti kihívásokon keresztül nyerjenek bepillantást az iroda tanácsadóinak mindennapi munkájába. A hallgatóknak október 25-ig van lehetőségük jelentkezni.