Nő a bíróságok, ügyészségek támogatása


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Milliárdos nagyságrendben emelkedik a bíróságok, ügyészségek költségvetése, az Igazságügyi Minisztériumé (IM) pedig a tárca átalakulása miatt alapvetően megváltozik a jövő évi költségvetési törvényjavaslat szerint.


A költségvetési törvény tervezete szerint a bíróságok idei 86,5 milliárdos költségvetési támogatása – amely második félévben kiegészült a devizaperekhez kapcsolódó 700 milliós többlettámogatással – jövőre 87,5 milliárdra növekszik, ebből a Kúriára 2015-ben 2,64 milliárd millió jut. A bíróságokon jövőre tervezett bevétel az ideivel egyezően 2,26 milliárd, így a 2015-ös bírósági fejezet főösszege a törvényjavaslat szerint 89,8 milliárd. A fejezeten belül beruházásra 8 milliárd forintot különítettek el, ebből a Budapest Környéki Törvényszék rekonstrukciójára 1 milliárd jut.

Az ügyészség idei eredeti támogatási előirányzata 37,66 volt, amely a jogellenes földügyletek, zsebszerződések feltárására külön törvényben juttatott 500 millió forinttal 38,2 milliárd forintra nőtt, amihez 88 millió forintos tervezett bevétel járulhat. A 2015-ös támogatás 39,78 milliárd, a tervezett bevétel pedig 102 millió, így a fejezet kiadási főösszege 39,9 milliárd.

Az Alkotmánybíróság költségvetési előirányzata az idei 1790,1 millióról 1797,1 millióra emelkedik.

Richard Susskind: Az ügyvédség vége?

Richard Susskind: Az ügyvédség vége? c. könyve magyar nyelven a Wolters Kluwer Kft. kiadásában jelent meg.

A kötet most jelentős, 84%-os kedvezménnyel vásárolható meg mindössze nettó 1000 Ft-ért.

További információ és megrendelés >>

Az IM jövő évi kiadási előirányzata 16,9 milliárd forint, amiből támogatás 10,5 milliárd, az előirányzott bevétel pedig 6,4 milliárd forint.

A tárca igazgatásában 8 milliárdos támogatással és 664 milliós bevétellel terveznek, ezen belül a személyi juttatásokra 5,67 milliárd jut. A tárcához tartozó Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala 4,2 milliárdos bevétellel, az Igazságügyi Szakértői és Kutató Intézetek 1,5 milliárdos bevétellel és 1,2 milliárdos támogatással számolhat a törvényjavaslat szerint. A minisztériumok országgyűlési választásokat követő átalakítása előtti Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumnak 192,4 milliárdos támogatást és 52,93 milliárdos bevételt irányoztak elő, amihez járult – fejezeti céltartalékként – a közszférában foglalkoztatottak bérkompenzációjára 71,15 milliárd, valamint „különféle kifizetések” címén további 5 milliárd. Így a tavaly elfogadott 2014-es költségvetési törvény szerint e fejezet kiadási főösszege még 321,48 milliárd volt.

Az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala az idei 1238,2 millió helyett jövőre 1325,2 millió forinttal gazdálkodhat. A hivatal feladatai bővülnek 2015-től: a ENSZ kínzás elleni nemzetközi egyezményének betartását az ombudsmani hivatal munkatársai ellenőrzik Magyarországon például a büntetés-végrehajtási intézetekben, fogdákban, javító-nevelő, illetve elmemegfigyelő intézetekben.

(Forrás: MTI)

Bírósági Döntések Tára

A folyóirat egyfelől publikációs fórumot kíván biztosítani a megyei, illetve az ítélőtáblai döntések számára, másfelől azzal, hogy a mértékadó bírósági döntések közül válogat, a jogalkalmazás egységességét kívánja támogatni.

További információ és megrendelés >>


Kapcsolódó cikkek

2024. május 31.

Ludovika.hu: Aknázzuk ki az új kor kínálta lehetőségeket

Az adat az új arany – halljuk mostanában. A Ludovika.hu cikksorozatában annak járt utána, hogyan lehet okosan, szabályosan adatot gyűjteni, tárolni, és miképpen hasznosulhatnak a beszerzett információk. Elsőként, e cikkben a vállalati nézőpontot mutatják be Marton Ádám, az NKE ÁNTK Közgazdaságtani és Nemzetközi Gazdaságtani Tanszékének adjunktusa segítségével.

2024. május 31.

A DMA alkalmazásának első hónapjai

A digitális belső piac történelmében 2024 márciusa kulcsfontosságú, hiszen az a DMA érdemi alkalmazásának első hónapja; és mint ilyen, elképesztően hektikusnak bizonyult. Ebben a bejegyzésben valamennyi eseményről nem tudok számot adni, azonban néhány kulcsesemény felsorolásával a DMA alkalmazása korai szakaszának hangulata illusztrálható – olvasható Beyer Fülöp bejegyzésében a ludovika.hu ITKI blogján.