Nőtt a bíróságok hatékonysága


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A bíróságok minden ítélkezési szinten magasabb számban fejezik be az ügyeket, mint, amennyi érkezett.

A bíróságok eredményességét több statisztikai mutatón keresztül lehet mérni. Ezúttal a befejezés és érkezés arányát vettük górcső alá. A rendelkezésre álló 2019. I. negyedévi adatok alapján már ebben az évben is kedvezően alakult a befejezések száma.

Országosan ugyanis az összes ügyre vetítve 7,7%-kal (több mint 23 ezer üggyel), peres ügyeknél pedig 17%-kal haladta meg a befejezett ügyek aránya az érkezett ügyekét, így a korábbi időszakból folyamatban maradt ügyek száma is csökkent.

A befejezések száma valamennyi ítélkezési szint bíróságain, azaz járásbíróságokon, törvényszékeken, ítélőtáblákon és a kúrián is meghaladta az érkezést. A legmagasabb befejezés-érkezés arányt az ítélőtábláknak sikerült elérnie, itt az első negyedéves adatok alapján összességében 19,2%-kal, peres ügyek esetén pedig 33,7%-kal több ügyet fejeztek be, mint amennyi érkezett.

Jelenleg a 2019. I. féléves ügyforgalmi adatok feldolgozása is folyamatban van és az előzetes adatokból látható, hogy – az első negyedévhez hasonlóan – a befejezett ügyek száma továbbra is minden szinten felülmúlta az érkezett ügyek számát.

(ábra: OBH)

(birosag.hu)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 14.

Az EU rendeletet fogadott el a vegyi anyagok osztályozásáról, címkézéséről és csomagolásáról

Az Európai Unió Környezetvédelmi Tanácsa aktualizálta a vegyi anyagokra vonatkozó rendeletet, amely pontosítja az osztályozásra, címkézésre és csomagolásra vonatkozó szabályokat és hozzáigazítja azokat a kereskedelem különböző formáihoz, például az online értékesítéshez, vagy az ömlesztett árusításhoz az újratöltő állomásokon – tájékoztatott az uniós tanács hétfőn.

2024. október 14.

Megújul az ÁHK-mutató – könnyebb lesz a mobiltarifák összehasonlítása

Az NMHH 2015. január óta publikálja minden hónap elején a legjelentősebb hazai szolgáltatók kínálatában aktuálisan elérhető lakossági mobil- és vezetékestelefon-díjcsomagok átlagos havi költségeit, azaz az ÁHK-értékeket. Az nmhh.hu/ahk címen elérhető oldal segít eligazodni a sokféle – a különböző tarifák mellett egyre változatosabb szolgáltatásokat nyújtó – telefondíjcsomag között, és azzal, hogy megkönnyíti a választást, növeli a fogyasztói tudatosságot is a telefonszolgáltatások piacán.