Pénzbírságot kaptak a mentőket rongáló brit fiatalok


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság bíróság elé állítás során jogerősen pénzbüntetés megfizetésére ítélte azt a két brit fiatalt, akik mentőautókat rongáltak meg Budapesten a Mentőpalota előtt – közölte a Fővárosi Törvényszék.

A vádirat szerint az I. és II. rendű vádlottak 2019. szeptember 7-én hajnalban ismerőseikkel együtt ittas állapotban mentek szállásuk felé Budapest belvárosában a Markó utcán keresztül. A Mentőpalota elé érve mindketten felmásztak az épület előtt parkoló, éppen szolgálatot teljesítő mentősök egymás mögött álló autóira és átgyalogoltak azokon. Ennek következtében az érintett gépjárművek lemezfelületei (motorháztető, tető és csomagtartó) behorpadtak, valamint az egyik autó fényezése is megrepedt. A vádlottak cselekményükkel öt gépjárművet rongáltak meg, ezzel összesen 2.255.756 forint kárt okozva.

Mindkét terhelt elismerte bűnösségét és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról.

Az ügyészség a vád ismertetését követően – számba véve a súlyosító és enyhítő körülményeket is – pénzbüntetés kiszabását indítványozta. A védelem a lehető legenyhébb büntetés kiszabását kérte a bíróságtól, mivel védencei rendezett családi körülmények között élő brit egyetemisták, akik „megvadultak az alkoholtól”, de beismerték és megbánták tettüket, valamint már a nyomozás során együttműködtek a hatóságokkal.

A vádlottak az utolsó szó jogán kifejezték őszinte megbánásukat a történtekkel kapcsolatban.

A bíróság mindkét terheltet fejenként 450.000 forint pénzbüntetés megfizetésére ítélte, valamint rendelkezett a bűnügyi költségek viseléséről is.

Indokolásában a bíróság súlyosító körülményként értékelte az elkövetők ittas állapotát, valamint azt, hogy többrendbeli rongálást követtek el. Enyhítő körülményként vette figyelembe beismerő vallomásukat, azt, hogy lemondtak a tárgyaláshoz való jogukról, valamint őszinte megbánásukat, rendezett életkörülményeiket, továbbá fiatal felnőtt korukat is.

Ugyan a vádlottak cselekménye társadalmi felháborodást váltott ki, a bíróság az enyhítő körülmények túlsúlyát vette figyelembe.

Halmazati büntetésük a Btk. szerint szabadságvesztés is lehet, de a bíróság úgy döntött, hogy ez esetben a pénzbüntetés szükséges és elegendő, hogy a terhelteket visszatartsa az ilyen és hasonló bűncselekmények elkövetésétől.

Az ítéletet az ügyészség, a vádlottak és a védelem is tudomásul vette, így az jogerős.


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.