Nyolc és fél évet kapott drogkereskedő házaspár


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Jogerősen nyolc és fél – nyolc és fél év fegyházbüntetéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla pénteken egy okányi házaspárt amfetamin tartalmú kábítószerrel kereskedés miatt.

A táblabíróság jelentős mennyiségű kábítószerre társtettesként elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettében mondta ki bűnösnek a 27 éves nőt és 35 éves férjét.

Az asszony 2016 áprilisában Svájcban legalább 1344 grammnyi drogot vásárolt, majd Magyarországra csempészett. A szállítmányt a nő a Békés megyei Okányban, egy füves-bokros területen rejtette el. 2016 júniusában egy hajnalon a vádlottak a drogot a faluból Gyulára akarták vinni. Az őket szállító taxit útközben Sarkadon a rendőrség leállította és átkutatta. A nő szatyrában megtalálták a kábítószert, valamint egy digitális mérleget, ezután a lakásukban a drog csomagolásához szükséges eszközöket is lefoglaltak.

A szakértői vizsgálat megállapította, hogy a vádlottak elfogásuk előtt kábítószert fogyasztottak.

A csaknem kétmillió forint feketepiaci értékű, amfetamin- és hasistartalmú drogszállítmány összes hatóanyag-tartalma a jelentős mennyiség alsó határának legalább négy és félszerese volt.

A nyomozás során kiderült, hogy a férfi korábban Okányban legalább négyszer értékesített amfetamin-tartalmú drogot, grammonként háromezer forintért.

Döntésével a táblabíróság súlyosított az első fokon eljáró Gyulai Törvényszék hat-hat év fegyházbüntetést kiszabó ítéletén.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

Csökkenő kkv terhek, szigorítások a közreműködők tevékenységében – Módosult az ESG törvény

Négy hónappal az új ESG törvény elfogadását követően jelent meg a törvény első módosítása, amely számos ponton átalakítja, illetve kiegészíti az ESG adatszolgáltatásra, a nyilvántartásokra és a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságát (SZTFH) megillető hatósági jogkörökre vonatkozó rendelkezéseket. A módosításról Györfi-Tóth Péter, partner, a DLA Piper Hungary ESG szakterületének vezetője és Dránovits Dóra, a DLA Piper Hungary szenior ügyvédje készítettek összefoglalót.