Önt is várja az Adatvédelmi Tisztviselők Bálja


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A bál szakmai fővédnöke a Wolters Kluwer Kiadó, melynek gondozásában jelent meg a Magyarázat a GDPR-ról, személyes fővédnöke: Dr. Péterfalvi Attila címzetes egyetemi tanár, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke.

Az ARB Privacy Kft. 2020. január 31-én rendezi meg az Adatvédelmi Tisztviselők Bálját a Széchenyi Gyógyfürdő és Uszoda Márványtermében.

A bál szakmai fővédnöke a Wolters Kluwer Kiadó, melynek gondozásában jelent meg a Magyarázat a GDPR-ról, személyes fővédnöke: Dr. Péterfalvi Attila címzetes egyetemi tanár, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke.

Az esemény apropóján a Bál házigazdájával, Révész Balázzsal, az ARB Privacy Kft. ügyvezetőjével, c. egyetemi docenssel beszélgettünk.

Miként jött az ötlet a bál megrendezésére? Az adatvédelmi tisztviselők „kasztja” már ilyen erős, hogy saját bálja legyen?

Az adatvédelem korántsem új szakma, de kétségtelenül az egységes Európai rendelet, a GDPR tette igazán jelentőssé és teremtette meg az adatvédelmi tisztviselők posztját. Adatvédelmi felelősök korábban is dolgoztak, a biztos hátteret, rangot és biztonságot azonban a Rendelet által az Európai Uniótól kaptuk. Létrejött tehát egy új szakmai kar, ami a benne dolgozók végzettségét tekintve színes személyi kör: jogászok, informatikusok, bölcsészek és eredendően sok más szakmai végzettségűek közössége. Egy közös nevezőnek kell „csak” szerepelnie valamennyiünk képletében: a szakmaiságnak, az adatvédelmi tudásanyag birtoklásának és szakszerű alkalmazásának. Korántsem beszélhetünk olyan zárt közösségről, mint más szakmák esetében, hanem színesebb a személyi paletta. Ebből adódik a sok „szépség” de nehézség is a szabályok értelmezésében és gyakorlati alkalmazásában. Néha még mindig elcsodálkozom, de egyúttal örülök is annak, hogy egyes szakmai kérdéseket mennyire másként közelítenek meg az egyes adatvédelmi tisztviselők vagy a tanórákon a hallgatóim, akik az adatvédelmet mint „második avagy többedik ”szakmájukként szeretnék elsajátítani. Egyre bővülő és erősődő, jelentős szakmai gárda az adatvédelmi tisztviselőké, amely a szakmai egyeztető fórumokon kívül, úgy gondolom, hogy az ilyen kötetlenebb rendezvényeket is igényli. Az eseményen a szakmabeliek között élő és közvetlenebb kapcsolat alakulhat ki, ahol egy estére félretesszük az adatvédelmi szabályzatokat, és egymás tánclépéseit vonjuk „hatásvizsgálat” alá.

Immáron második alkalommal kerül megrendezésre a bál. Visszatérő eseménynek szánjátok? Mennyire formális és a báli előírások jegyeit magán viselő rendezvény?

Tradicionális, évről évre megtartandó kikapcsolódási lehetőségnek, közösségépítő társadalmi rendezvénynek álmodtuk meg partnereimmel színes programokkal és kulináris élvezetekkel, élvezhető és táncolható zenékkel afféle modern bálként, ahol a bevételekből karitatív célokra is jut. A tavalyi bál hozadékaként a Mellrák Fórum Egyesületet támogattuk.

Miként illeszkedik egy tanácsadó vállalkozás profiljába az ilyen esemény szervezése?

A közigazgatásban töltött hosszú évek alatt egy olyan vállalkozás útnak indítását vizionáltam, ami a szakmai profilja mellett nem kizárólagosan a profiltermelésre összpontosít, hanem jelen van és szervezője konferenciáknak, közösségépítő rendezvényeknek. Nyilvánvaló, hogy a rendezvény az első években anyagi teherrel jár egy olyan fiatal cég számára, mint a mienk, de meggyőződésem, hogy évek múlva már pozitív szaldós lesz, és a többletet egy az egyben szolidaritási célokra tudjuk fordítani, évről évre növekvő mértékben.

A bál január 31-én kerül megrendezésre. Ez a nap nagyon közel esik az Adatvédelem napjához, aminek a dátuma január 28. Van ennek üzenetértéke?

Sajnos keddi napra bált szervezni egyelőre nem mertünk, de pénteken ily módon ünnepeljük az Adatvédelmet, a „Privacy” tiszteletét, amiről a bürokratizálási és szabályzatgyártási trend idején sem szabad elfelejteni, hogy az egyik alapvető alkotmányos alapjogunk ünnepe. És miként is lehetne szebben ünnepelni, mint szabadon, vidáman, kellemes társaságban.


Kapcsolódó cikkek

2024. szeptember 27.

Ruszofóbiával bővül az orosz btk.

Az orosz hatóságok a ruszofóbia-tétellel bővítenék a Büntető törvénykönyvet. Az ezzel kapcsolatos törvénymódosítási tervezet már el is készült.

2024. szeptember 27.

Magyarország az Európai Mestersége Intelligencia Testület első elnöke

Az Európai Unióban augusztusban lépett hatályba az „AI Act”, azaz a Mesterséges Intelligencia (MI) Rendelet, amely jogszabály célja, hogy egyensúlyt teremtsen a technológiai fejlődés előmozdítása és a biztonságos alkalmazás feltételeinek garantálása között.

2024. szeptember 27.

110 éves a Pesti Központi Kerületi Bíróság

2024. szeptember 1-jén volt 110 éve, hogy – az 1913. évi XXV. törvénycikk alapján – megkezdte működését a Pesti Központi Kerületi Bíróság jogelődjének tekinthető Budapesti Központi Királyi Járásbíróság. E hónapban azonban nem csupán a szervezet lett 110 esztendős, hanem a Jablonszky Ferenc által tervezett épület is. Az Országos Bírósági Hivatal „Ráth György Bírósági Történelem és Hagyományápolás Pályázat 2024.” című projektjének keretében, az OBH támogatásával megvalósult rendezvényeken emlékeztek meg az egyik legtekintélyesebb hazai bíróság bírái, igazságügyi alkalmazottai és az érdeklődők az 1914 óta eltelt 11 évtizedről.