Orbán Viktor: január 11-ig maradnak szigorú járványügyi intézkedések Koronavírus


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

További egy hónapig fennmarad a jelenlegi kijárási tilalom és az egyéb korlátozások – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök az operatív törzs hétfői döntését a közösségi oldalán.

A kormányfő szerint este 8 és reggel 5 óra között továbbra is kijárási tilalom lesz. „Hogy szenteste tehetünk-e kivételt, amit mindannyian szeretnénk, azt majd csak december 21-én dönthetjük el az akkori állapotok ismeretében” – mondta. Ugyanakkor nem lesz kivétel december 31-én, vagyis a szilveszteri bulikat és utcabálokat idén nem lehet megtartani.

A döntést konzultációk előzték meg járványügyi szakemberekkel, tudósokkal, akik egyöntetűen a szigorú intézkedések fenntartását javasolták: „Azt mondták, szigor kell, mert karácsony jövőre is lesz, most az a fontos, hogy mi is legyünk” – fogalmazott Orbán Viktor.

A megoldás a vakcina, amely most már belátható távolságban van. Keddtől indul a regisztráció, amelyen keresztül mindenki jelentkezhet, aki be akarja oltatni magát: „Azért dolgozunk, hogy Magyarországon az elsők között juthassunk vakcinához” – hangoztatta a kormányfő.

A kabinet mindenkivel tárgyal, ennek során pedig sem politikai, sem egymással versengő nagy nemzetközi cégek érdekeit nem veszi figyelembe. Csak az számít, hogy a magyarok minél gyorsabban és minél biztonságosabban juthassanak vakcinához

Szólt a két hete zajló célzott tesztelésekről is, és közölte: a múlt héten Magyarország már a legtöbbet tesztelő országok közé tartozott. Köszönetet mondott az orvosoknak, az ápolóknak és a pedagógusoknak a munkájukért, és mindenkit a járványügyi szabályok betartására kért.

„Az ünnepek alatt is vigyázzunk egymásra, mert minden élet számít!” – zárta szavait Orbán Viktor.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 31.

Ludovika.hu: Aknázzuk ki az új kor kínálta lehetőségeket

Az adat az új arany – halljuk mostanában. A Ludovika.hu cikksorozatában annak járt utána, hogyan lehet okosan, szabályosan adatot gyűjteni, tárolni, és miképpen hasznosulhatnak a beszerzett információk. Elsőként, e cikkben a vállalati nézőpontot mutatják be Marton Ádám, az NKE ÁNTK Közgazdaságtani és Nemzetközi Gazdaságtani Tanszékének adjunktusa segítségével.

2024. május 31.

A DMA alkalmazásának első hónapjai

A digitális belső piac történelmében 2024 márciusa kulcsfontosságú, hiszen az a DMA érdemi alkalmazásának első hónapja; és mint ilyen, elképesztően hektikusnak bizonyult. Ebben a bejegyzésben valamennyi eseményről nem tudok számot adni, azonban néhány kulcsesemény felsorolásával a DMA alkalmazása korai szakaszának hangulata illusztrálható – olvasható Beyer Fülöp bejegyzésében a ludovika.hu ITKI blogján.