Őrizetbe vették a férjét halálra szúró asszonyt


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Őrizetbe vették a rendőrök azt az asszonyt, aki vasárnap halálra szúrta a férjét Nagykanizsán – közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.


Vasárnap hajnali két óra körül érkezett bejelentés a rendőrségre arról, hogy Nagykanizsán, a Kisbagolai úton, egy ház teraszán szúrt sebbel találtak egy 53 éves helyi férfit. A férfi a helyszínen meghalt.

A nyomozás eredményeként a rendőrök szerdán emberölés megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki a meghalt férfi feleségét, aki részletes beismerő vallomást tett. Az 51 éves nagykanizsai nőt őrizetbe vették.

A rendőrség vasárnap adott először tájékoztatást az esetről, de az akkori közlés szerint a helyszíni szemle után még nem sikerült egyértelműen tisztázni, hogy emberölés történt-e.

(MTI)

 

 


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Szembement a gyámhatóság a bíróság ítéletével: újabb diszkriminatív örökbefogadási elutasítás

A gyámhatóság a bíróság azonos ügyben született korábbi ítéletében foglaltakat egyszerűen mellőzve ismét elutasította a Háttér Társaság által képviselt meleg kérelmező örökbefogadásra való alkalmasságát. A megismételt eljárásban a hatóság szinte kizárólag azokat az érveket hozta fel, amelyekről néhány hónapja a bíróság már kimondta, hogy jogellenesek.

2024. október 4.

Elstartolt a Lawyer for a Day és az Advisor for a Day

Elindult a jogi hallgatók számára meghirdetett Lawyer for a Day, valamint a vállalatértékelés iránt érdeklődő közgazdász hallgatóknak szóló Advisor for a Day esettanulmányi verseny a DLA Piper Hungary szervezésében. A megmérettetés célja, hogy a diákok valós munkakörnyezetben, mindennapi jogi és üzleti kihívásokon keresztül nyerjenek bepillantást az iroda tanácsadóinak mindennapi munkájába. A hallgatóknak október 25-ig van lehetőségük jelentkezni.