Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az ideiglenes özvegyi nyugdíjra való jogosultságot nem lehet kizárni önmagában amiatt, mert a súlyosan beteg jogszerző az utolsó másfél évben az őt ápolni képes és azt vállaló, a rászoruló szülőjéről való gondoskodási kötelezettségének eleget tevő gyermekénél élt.
Az alperes határozatával – a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény (Tny.) 45. § (2) bekezdése, 49. § (1) bekezdése és a Tny. végrehajtásáról szóló 168/1997. (X.6.) Korm. rendelet (Tnyvhr.) 60. § (3) bekezdése, 61/A. § (2) bekezdése alkalmazásával – elutasította a jogszerzőtől elvált felperes ideiglenes özvegyi nyugdíj megállapítására irányuló igénybejelentését. A felperes keresetét az elsőfokú bíróság elutasította.
Megállapította, hogy a felperes a jogszerzőnek élettársa volt, az együttélés megszakítás nélkülisége azonban a halált megelőzően nem állt fenn. A Kúria megállapította, hogy az alperes és a bíróság – a Tny. 45. § (2) bekezdése és azzal összefüggésben a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 6:514. § (1) bekezdése jogsértő alkalmazása miatt – tévesen jutottak arra a következtetésre, hogy a felperes kérelme az igénybejelentés adatai és az ahhoz csatolt nyilatkozat alapján további bizonyítás elrendelése nélkül elutasítható volt.
A felperes igénybejelentő lapon tett nyilatkozataiból egyértelmű következtetést levonni arra nézve, hogy a felperes és a jogszerző között az utolsó másfél évben nem állt fenn élettársi kapcsolat, nem lehetett, az körülmény ugyanis, hogy a jogszerző a felperessel közös otthonát – egészségi állapota romlása miatt – elhagyni kényszerült és az ápolását vállaló fiához költözött, önmagában nem vezethetett az élettársi közösség megszakadásának megállapítására. A felperes helytállóan hivatkozott arra, hogy az életközösség fennállását, a tartalmi elemek meglétét – a következetes bírói gyakorlatnak megfelelően – mindig a konkrét körülmények alapján, egyedileg, a felek életviszonyai összefüggésében kell vizsgálni és arra is, hogy az életközösség megállapítását az egyes tartalmi elemek hiánya nem zárja ki.
A Kúria a BH1978.405. számú határozatában kimondta, hogy az élettársi együttélésre alapított özvegyi nyugdíj iránti perben, ha vitás az együttélés, tüzetesen vizsgálni és tisztázni kell azokat a körülményeket, amelyekből következtetni lehet arra, megvalósult-e az érzelmi és gazdasági közösség az igénylő és a jogszerző között. Az élettársi együttélés érzelmi és gazdasági kapcsolatot, közös életvitelt jelent.
A Kúria a BH1988.358. számú határozatában kimondta azt is, hogy a közös háztartás a felek tényleges együttlakását, életvitelszerű közös életét (együttes étkezés, pihenés, háztartásvezetés, stb.) jelenti, ettől a feltételtől azonban az együttlakást akadályozó tárgyi körülmények miatt (pl. tartós betegség gyógykezelése, vidéki, vagy külföldi munkavállalás, stb.) el lehet tekinteni.
A Kúria a BH2001.596. számú döntésben, amikor is az elvált házastársával utóbb élettársi kapcsolatot létesítő jogszerző súlyos betegsége miatt az utolsó tíz évben hosszabb időszakokat töltött egészségügyi intézményben, kimondta azt is, hogy egymagában nem akadályozza a kapcsolat élettársi jellegének megállapítását az, ha a teljes körű élettársi kapcsolat egy-egy eleme a körülmények által indokoltan, bizonyos időszakban nem állapítható meg.
A perbeli esetben a felek kapcsolata a felperes volt férjének állapota és intézeti elhelyezése folytán sajátosan alakult, ez azonban nem zárta ki a köztük fennálló tartós, érzelmi és gazdasági közösségi kapcsolatnak az élettársi jellegűvé minősítését. A felperes jogosultságát – a fent ismertetett üggyel azonosan, a Tny. 45. § (2) bekezdése és a Ptk. 6:514. § (1) bekezdése helyes értelmezése alapján – nem lehetett kizárni önmagában azon az alapon, hogy a súlyosan beteg jogszerző a közös lakást elhagyta és az utolsó másfél évben az őt – felperessel szemben – ápolni képes és azt vállaló, az Alaptörvény XVI. cikk (4) bekezdésében foglalt, a rászoruló szülőjéről való gondoskodási kötelezettségének eleget tévő gyermekénél került elhelyezésre.
Az Alaptörvény XV. cikk (1) bekezdésével is ellentétes lenne a súlyosan beteg élettársuk ellátására nem képes özvegyek között – a kért jogosultság szempontjából – alkalmazott olyan különbségtétel, amely azon alapul, hogy az élettárs egészségi állapotának megfelelő ápolására, gondozására egészségügyi intézményben, vagy családi segítség igénybevételével, családtag önálló otthonában kerül sor.
Mindezek miatt a Kúria a bíróság ítéletét a társadalombiztosítási határozatra is kiterjedően hatályon kívül helyezte és az alperest új eljárásra kötelezte.
