Pénzbüntetést kaphat Magyarország a civiltörvény miatt


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Újabb brüsszeli eljárás indult Magyarország ellen a civiltörvény miatt. Az Európai Unió bírósága pénzbüntetést szabhat ki Magyarországra, ha a kormány nem hajtja végre a tavalyi ítéletet, amely szerint a civil szervezetekről szóló törvényt vissza kell vonni.

A bíróság ítélete kötelező érvényű és a lehető leggyorsabban végre kell hajtani, ám az eltelt háromnegyed évben a fideszes többségű parlament ezt nem tette meg, pedig az Európai Bizottság többször is figyelmeztette erre.

— Magyarország még mindig nem hozta meg a szükséges intézkedéseket, amire a bíróság ítélete kötelezte. Magyarországnak április 18-ig kell tájékoztatnia a Bizottságot, milyen lépéseket tett a határozat végrehajtása érdekében. Ha ezt nem teszi, akkor pénzbírság megfizetésére kötelezhetik Magyarországot – mondta az Európa Bizottság szóvivője, Christian Wigand.

A köznyelvben civiltörvényként ismert jogszabály regisztrációra kötelezi az évi 7,2 millió forintnál több külföldi támogatásban részesülő nem-kormányzati szervezeteket. Az Európai Unió bíróságának döntése szerint a törvény az uniós jogot és az EU Alapjogi Chartáját is sérti.

(hu.euronews.com)




Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

Csökkenő kkv terhek, szigorítások a közreműködők tevékenységében – Módosult az ESG törvény

Négy hónappal az új ESG törvény elfogadását követően jelent meg a törvény első módosítása, amely számos ponton átalakítja, illetve kiegészíti az ESG adatszolgáltatásra, a nyilvántartásokra és a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságát (SZTFH) megillető hatósági jogkörökre vonatkozó rendelkezéseket. A módosításról Györfi-Tóth Péter, partner, a DLA Piper Hungary ESG szakterületének vezetője és Dránovits Dóra, a DLA Piper Hungary szenior ügyvédje készítettek összefoglalót.