Pénzért vertek agyon egy idős nőt Borsodban


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vádat öt ember ellen a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség – közölte a vádhatóság.


A tájékoztatás szerint az eset az elmúlt év áprilisában történt Nyésta községben.

Három férfi és két nő egy 87 éves asszony házába tört be, hogy pénzét megszerezze, akár úgy is, hogy gyilkolnak.

[htmlbox BDT]

 

Az idős nő már aludt, amikor rátámadtak. Az egyik férfi vascsővel ütlegelte, társa ököllel bántalmazta.

A támadók pár tízezer forinttal távoztak.

A bántalmazás következtében a sértett olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy meghalt. Halála az átlagost jóval meghaladó testi fájdalommal és lelki gyötrelemmel járt. Az ügyészség valamennyi vádlott esetében életfogytig tartó fegyházbüntetés kiszabását indítványozta – közölte a vádhatóság.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2023. december 6.

A Társaság a Szabadságjogokért és a Political Capital bejelentése után a Nemzeti Választási Iroda megkezdte a választópolgárok számára vonatkozó adatszolgáltatást

Az önkormányzati választás során szó szerint egy-két szavazaton is múlhat egy polgármesteri szék sorsa, ezért, ha lehet, még az országgyűlési választásnál is fontosabb, hogy a választásig hátralévő időszakban időről időre lássuk, hányan jelentik át magukat egyik településről a másikra. Az esetleges voksturizmus így lehet leleplezhető.