Pénzmosással vádolják, előzetesbe került


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Pénzmosás miatt emelt vádat a Fővárosi Főügyészség egy ghánai férfival szemben, aki bűncselekményből származó pénz felvételéhez nyitott bankszámlát Budapesten – közölte a fővárosi főügyész.


Ibolya Tibor közleményében az áll: a vádirat szerint a 30 éves ghánai férfi 2015 szeptemberében egy barátja kérésére bankszámlát nyitott egy budapesti bankfiókban. Azzal, hogy a számlára nem sokkal később érkező pénz bűncselekményből származik, a férfi is tisztában volt.

A bankszámlanyitás után egy ismeretlen bűntárs olyan hamis elektronikus levelet küldött egy németországi székhelyű cégnek egy azzal üzleti kapcsolatban álló másik gazdasági társaság nevében, amely szerint ez utóbbi társaság a részére történő átutalásokat a továbbiakban egy új bankszámlára – a vádlott által Budapesten nyitott bankszámlára – kéri teljesíteni.

[htmlbox Változásfigyeltetés]

A hamis értesítésben foglaltaknak megfelelően a német cég megtévesztett képviselője még szeptemberben több mint 16 millió forintnak megfelelő összegű eurót utalt át a vádlott bankszámlájára. A pénz nagy részét a férfi másnap, több részletben, különböző bankfiókokban felvette, majd átadta a barátjának.

A vádlott a számlanyitásért és a pénzfelvételért mintegy 160 ezer forintnak megfelelő összegű eurót kapott.

A jelenleg is előzetes letartóztatásban lévő külföldi férfit a Fővárosi Főügyészség pénzmosás bűntettével vádolja, amelynek büntetési tétele egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek