Polgári perben szerezte vissza az ügyészség a lakás tulajdonjogát az áldozatnak


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Pert nyert az ügyészség egy idős francia nő bűncselekmény következtében elvesztett lakása tulajdonjogának visszaszerzéséért – közölte a Somogy Vármegyei Főügyészség.

A közlemény szerint a sértettnek évekkel ezelőtt egy házaspár férkőzött a bizalmába, majd – kihasználva az asszony érzelmi kötődését, és azt, hogy családtagként tekintett rájuk – beköltöztek a nő siófoki lakásába és rávették: haszonélvezet fenntartása mellett ajándékozza az ingatlant kiskorú gyereküknek.

Miután a gyermek tulajdonjogát bejegyezték az ingatlan-nyilvántartásba, a házaspár a haszonélvezeti jog törlését is elérte. A sértettet a lakás felújítására hivatkozva egy Siófok környéki ingatlanba költöztették, később bezárták egy zártkerti telken álló, korábban disznóólként, szerszámos kamraként használt hat négyzetméteres, szigetelés nélküli bódéba.

A házaspár ellen a sértett sanyargatásával elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntette miatt eljárás indult, a bíróság első fokon a nőt és a férfit egyaránt két és fél év börtönbüntetésre ítélte. A büntetőügy alapozta meg az ügyészség közjogi szakága által indított polgári pert, amelyben a bíróság a közelmúltban hozott nem jogerős határozatában elrendelte a gyermek javára bejegyzett tulajdonjog törlését, és a francia asszony tulajdonjogának visszajegyzését.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek