Prostitúcióra kényszerítő emberkereskedőket fogtak el


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség indítványt tett a nyomozási bíró felé, hogy rendelje el annak a két férfinek és nőnek a letartóztatását, akik erőszakkal és fenyegetésekkel vették rá a sértetteket prostitúciós tevékenység folytatására.

A megalapozott gyanú szerint az egyik megyei kisvárosban élő két férfi és nő, részben ismert, részben még ismeretlen társaikkal legalább két fiatal lányt tartottak fogva lakásukban. A fogvatartás alatt a sértetteket tettleg bántalmazták illetve egyiküket kiskorú gyermekének testi épségét fenyegetve vették rá, hogy az interneten hirdetve szexuális tevékenységet folytassanak a 2020-as év első felében. A sértetteken túlmenően más nők prostitúciós tevékenységét is szervezték az ország több részén. Az eddigi bizonyítékok szerint a sértettek egyikét Németországba adták el, prostitúció szervezésével foglalkozó magyar ismerőseik részére.

A minősített emberkereskedelem bűntette miatt indult eljárásban a főügyészség a szökés, elrejtőzés, az eljárás meghiúsítása, továbbá a bűnismétlés veszélye miatt tett indítványt a gyanúsítottak letartóztatásának egy hónapra történő elrendelésére, a többi között azért, mert az egyik férfi az elfogásukra irányuló akció során egy bezárt helyiségben próbált meg elrejtőzni.

A főügyészség indítványáról a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírója a mai napon megtartandó ülésein fog dönteni – derül ki az ügyészség közleményéből.

(Jogászvilág)


Kapcsolódó cikkek

2023. szeptember 29.

Az EU belügyminiszterei megállapodtak az átmeneti védelmi jogállás érvényességének meghosszabbításáról

A több mint négymillió, jelenleg az Európai Unióban élő ukrajnai menekült helyzetének kiszámíthatóbbá tétele érdekében az Európai Unió Tanácsa megállapodott a háború elől menekülőknek nyújtott, 2024 márciusában lejáró átmeneti védelmi jogállás érvényességének meghosszabbításáról 2025. március 4-éig – tájékoztatott az uniós tanács.