Ruszofóbiával bővül az orosz btk.
Az orosz hatóságok a ruszofóbia-tétellel bővítenék a Büntető törvénykönyvet. Az ezzel kapcsolatos törvénymódosítási tervezet már el is készült.
Kapcsolódó termékek: Jogi kiadványok, Ügyvéd Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az előkészítő munka elvégzésére felkért Fehér Gyűrű Közhasznú Egyesület javaslata alapján hetvenmillió forinttal járul hozzá a kormány a romagyilkosságok áldozatainak megsegítéséhez – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
A közlemény szerint az életkörülményeik és feltételeik figyelembe vételével több mint harminc érintett számára nyújt az intézkedés segítséget.
Kovács Zoltán, a tárca társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára csütörtökön jelentette be, hogy – nem várva tovább a romagyilkosságok perét lezáró jogerős ítéletre -, a januárban elfogadott kormányrendelet értelmében a minisztérium hetvenmillió forint támogatást ad a romagyilkosságok túlélő sértettjeinek és közvetlenül érintett áldozatainak – idézte fel az Emmi. Kovács Zoltán a Heti Válasz csütörtökön megjelent számában beszélt erről.
Az ÚJ Jogtár bemutatja: Ügyvédreggeli 2014. Készüljünk együtt a Ptk. jelentős változásaira! |
---|
2014. 03. 07.: Az érvénytelenség az Új Ptk.-ban – Dr. Darázs Lénárd 2014. 03. 28.: A hibás teljesítés megváltozott szabályai és új intézményei – Dr. Lévayné Dr. Fazekas Judit 2014. 04. 04.: A kontraktuális kárfelelősség szabályai az új ptk.-ban – Dr. Lábady Tamás 2014. 04. 25.: Engedményezés, tartozásátvállalás, jogátruházás, szerződés átruházás – Dr. Gárdos Péter 2014. 05. 30.: Kft. változások és az új Ptk – Dr. Kisfaludi András 2014. 06. 27.: Új cégjogi szabályok – Dr. Hámori Andrea 2014. 09. 12.: Újdonságok a polgári perjog területén – Dr. Sántha Ágnes 2014. 10. 03.: Vállalkozási szerződések – Dr. Barta Judit 2014. 11. 07.: Vezető tisztségviselők felelőssége az új Ptk.-ban – Dr. Gárdos Péter 2014. 12. 05.: Adásvételi szerződések – Dr. Kisfaludi András Az egyes előadásokra külön-külön is jelentkezhet! Helyszín: Hilton Budapest Westend, 1062 Budapest Váci út 1-3. Bővebb információk és a teljes előadássorozatra jelentkezés itt |
Az Emmi közleményében azt írta: a döntés-előkészítő munkára felkért, az áldozatsegítésben évtizedes tapasztalatokkal bíró, egy nemzetközi áldozatsegítő hálózat tagjaként működő Fehér Gyűrű Közhasznú Egyesület – vállalásának megfelelően – javaslatot tett a kárenyhítés formájára és kereteire. A Fehér Gyűrű közvetlenül az áldozatokkal vette fel és tartja a kapcsolatot, emberi és anyagi segítséget is nyújtva – tették hozzá.
A kárenyhítésben részesülők személyes adatai a különleges adat kategóriába tartoznak, így a minisztérium további adatok kiadására nem jogosult – írták. „A segítség keretében a kormány törekszik azon eszközök és keretek kialakítására, melyek hozzájárulnak ahhoz, hogy az érintettek sorsának alakulását hosszú távon is figyelemmel tudja kísérni” – áll a tárca közleményében.
Az Emmi álláspontja szerint „jogerős ítélet hiányában is egyértelmű, hogy 2008-2009-ben az akkori állami szervek közül több tevékenysége is hátráltatta a nyomozást és az elkövetőek kézre kerítését”. Hozzátették: Magyarország kormánya ezzel a lépésével is felelősséget vállalt az áldozatok családjának kárenyhítésében.
Felhívták a figyelmet arra, hogy a 2008–2009-es romagyilkosságokban közvetlenül vagy közvetve érintett áldozatoknak először a polgári kormány nyújtott támogatást. A kormányzati forrásból származó összegen túli segítség – például önkormányzati, civil, egyházi – nagyságáról nem állnak rendelkezésre összesítő adatok. Állami segítségnyújtás keretében azonban Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere még 2010-ben, KIM-államtitkárként 8,5 millió forintot juttatott az áldozatok családjainak, és ebből egyebek mellett négy lakóházat újítottak fel a Phralipe Független Cigány Szervezet segítségével – tartalmazza a közlemény.
(Forrás: MTI)
Az orosz hatóságok a ruszofóbia-tétellel bővítenék a Büntető törvénykönyvet. Az ezzel kapcsolatos törvénymódosítási tervezet már el is készült.
Az Európai Unióban augusztusban lépett hatályba az „AI Act”, azaz a Mesterséges Intelligencia (MI) Rendelet, amely jogszabály célja, hogy egyensúlyt teremtsen a technológiai fejlődés előmozdítása és a biztonságos alkalmazás feltételeinek garantálása között.
2024. szeptember 1-jén volt 110 éve, hogy – az 1913. évi XXV. törvénycikk alapján – megkezdte működését a Pesti Központi Kerületi Bíróság jogelődjének tekinthető Budapesti Központi Királyi Járásbíróság. E hónapban azonban nem csupán a szervezet lett 110 esztendős, hanem a Jablonszky Ferenc által tervezett épület is. Az Országos Bírósági Hivatal „Ráth György Bírósági Történelem és Hagyományápolás Pályázat 2024.” című projektjének keretében, az OBH támogatásával megvalósult rendezvényeken emlékeztek meg az egyik legtekintélyesebb hazai bíróság bírái, igazságügyi alkalmazottai és az érdeklődők az 1914 óta eltelt 11 évtizedről.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!