Sajóbábonyi gyilkosokat ítélt el a Miskolci Törvényszék


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt ítélt első fokon 12 és 9 év szabadságvesztésre a Miskolci Törvényszék két fiatalt szerdán – közölte a bíróság szóvivője.

Gyurán Ildikó közölte: az elsőfokú ítéletben a bíróság megállapította, hogy a két vádlott 2015. június 2-án késő este ismerősökkel beszélgetett Sajóbábonyban az utcán. Rá akartak gyújtani, de nem volt tüzük, ezért berúgták a 78 éves sértett lakásának ajtaját, és bementek.

Az ágyban fekvő idős nőtől először csak tüzet kértek, majd pénzt is. Az asszony nem adott nekik, és kérte, hogy hagyják békén. Ekkor egyikük fejbe rúgta, társa pedig seprűnyéllel és ököllel ütötte. A sértett leesett az ágyról, de nem hagyták abba a bántalmazását.

A két fiatal ezután átkutatta a lakást, de nem talált pénzt. A magatehetetlen sértettet másnap reggel találták meg hozzátartozói. Kórházba vitték, ahonnan később hazaengedték, de már nem tudott gondoskodni magáról, néhány nap múlva ismét kórházba került, és július 20-án meghalt.

A bíróság az első rendű vádlottat 12 év fegyházra, társát – aki tette elkövetésekor még tizenhat éves sem volt – 9 év szabadságvesztésre ítélte, amelyet fiatalkorúak börtönében kell letöltenie.

A törvényszék enyhítő körülményként értékelte az időmúlást és a vádlottak személyiségzavarát, súlyosítóként pedig azt, hogy az elsőrendű vádlott büntetett előéletű, továbbá a társas elkövetést és azt, hogy három minősítő körülmény is fennállt. Szintén súlyosító körülmény az élet elleni cselekmények elszaporodottsága Borsod-Abaúj-Zemplén megyében.

A vádlottak és védőik felmentésért, illetve enyhítésért fellebbeztek, így az ítélet nem jogerős.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. szeptember 27.

Ruszofóbiával bővül az orosz btk.

Az orosz hatóságok a ruszofóbia-tétellel bővítenék a Büntető törvénykönyvet. Az ezzel kapcsolatos törvénymódosítási tervezet már el is készült.

2024. szeptember 27.

Magyarország az Európai Mestersége Intelligencia Testület első elnöke

Az Európai Unióban augusztusban lépett hatályba az „AI Act”, azaz a Mesterséges Intelligencia (MI) Rendelet, amely jogszabály célja, hogy egyensúlyt teremtsen a technológiai fejlődés előmozdítása és a biztonságos alkalmazás feltételeinek garantálása között.

2024. szeptember 27.

110 éves a Pesti Központi Kerületi Bíróság

2024. szeptember 1-jén volt 110 éve, hogy – az 1913. évi XXV. törvénycikk alapján – megkezdte működését a Pesti Központi Kerületi Bíróság jogelődjének tekinthető Budapesti Központi Királyi Járásbíróság. E hónapban azonban nem csupán a szervezet lett 110 esztendős, hanem a Jablonszky Ferenc által tervezett épület is. Az Országos Bírósági Hivatal „Ráth György Bírósági Történelem és Hagyományápolás Pályázat 2024.” című projektjének keretében, az OBH támogatásával megvalósult rendezvényeken emlékeztek meg az egyik legtekintélyesebb hazai bíróság bírái, igazságügyi alkalmazottai és az érdeklődők az 1914 óta eltelt 11 évtizedről.