Sikertelen volt a korrupciós kísérlet


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség egy férfi ellen, aki megpróbált megvesztegetni egy okmányirodai ügyintézőt, mert azt hitte, korrumpálható, de összekeverte egy másik emberrel – közölte a fővárosi főügyészhelyettes.

Üveges Andrea közleményében azt írta: a 33 éves férfi 2016 márciusában egy XXIII. kerületi buszmegállóban megszólított egy nőt, a XX. kerületi okmányiroda egyik ügyintézőjét. A férfi azt hitte, hogy a nő egy másik okmányirodai ügyintéző, aki valótlan tartalmú közokiratok kiállításában vesz részt.

A férfi a megszólított hatósági ügyintézőtől azt kérte, hogy olyan külföldi állampolgároknak állítson ki útlevelet, akik nem beszélnek magyarul, illetve az igénylő okiratoktól eltér a személyazonosságuk. A vádlott az ügyintézőnek dokumentumonként 300 ezer forintot ígért, azzal, hogy naponta öt-tíz embert tudna hozzá vinni. A hatósági ügyintéző a felkérést elutasította, és jelezte felettesének a történteket.

A Fővárosi Főügyészség a férfival szemben kötelesség megszegésére irányuló hivatali vesztegetés miatt emelt vádat a Fővárosi Törvényszéken.

Az ellen, akivel a férfi összekeverte a megszólított ügyintézőt, az ügyészség már vádat emelt májusban. A 31 éves nő 2015 júniusa és 2016 decembere között mintegy kétszáz hamis útlevelet és személyazonosító igazolványt állított ki nem uniós – többek között ukrán, orosz, azeri, iráni és albán – polgároknak.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. szeptember 27.

Ruszofóbiával bővül az orosz btk.

Az orosz hatóságok a ruszofóbia-tétellel bővítenék a Büntető törvénykönyvet. Az ezzel kapcsolatos törvénymódosítási tervezet már el is készült.

2024. szeptember 27.

Magyarország az Európai Mestersége Intelligencia Testület első elnöke

Az Európai Unióban augusztusban lépett hatályba az „AI Act”, azaz a Mesterséges Intelligencia (MI) Rendelet, amely jogszabály célja, hogy egyensúlyt teremtsen a technológiai fejlődés előmozdítása és a biztonságos alkalmazás feltételeinek garantálása között.

2024. szeptember 27.

110 éves a Pesti Központi Kerületi Bíróság

2024. szeptember 1-jén volt 110 éve, hogy – az 1913. évi XXV. törvénycikk alapján – megkezdte működését a Pesti Központi Kerületi Bíróság jogelődjének tekinthető Budapesti Központi Királyi Járásbíróság. E hónapban azonban nem csupán a szervezet lett 110 esztendős, hanem a Jablonszky Ferenc által tervezett épület is. Az Országos Bírósági Hivatal „Ráth György Bírósági Történelem és Hagyományápolás Pályázat 2024.” című projektjének keretében, az OBH támogatásával megvalósult rendezvényeken emlékeztek meg az egyik legtekintélyesebb hazai bíróság bírái, igazságügyi alkalmazottai és az érdeklődők az 1914 óta eltelt 11 évtizedről.