Stabilizálja és kiszélesíti az anyanyelvi jogok körét az új román felsőoktatási törvény
Az új román felsőoktatási törvény az alapképzéstől a habilitációig minden szinten stabilizálja és kiszélesíti az anyanyelvi jogok körét, és lehetővé teszi a magyar nyelvű felsőoktatás fejlődését és működését – értékelte Markó Bálint, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) rektorhelyettese, a magyar tagozat vezetője.
A kolozsvári Szabadság napilap csütörtöki számában közölt tudósítás szerint Markó Bálint Szász Levente újdonsült rektorhelyettessel közösen ismertette a magyar tagozat vezetésének következő időszakra vonatkozó célkitűzéseit.
A magyar tagozat vezetését a biológus végzettségű egyetemi oktató Soós Annától vette át, aki az év eleji egyetemi választásokon nem vállalt újabb mandátumot. A sajtótájékoztatón elhangzott: Soós Anna egyetemi oktatói munkája mellett Daniel David újraválasztott rektor tiszteletbeli tanácsadója lesz oktatási kérdésekben. A BBTE szenátusának alelnöke a magyar tagozat részéről Silye Lóránd geológus, docens lett.
Markó Bálint elmondta: meglátása szerint a jelenlegi felsőoktatási törvény jobb, mint a régi oktatási törvény felsőoktatásra vonatkozó passzusai, és alapképzéstől habilitációig stabilizálja a magyar nyelvű felsőoktatást.
Előnyei közé sorolta, hogy a felsőoktatásra is kiterjeszti a duális képzést. A kettős szakok indítása 2025 őszétől várható. A BBTE három duális campust tervez Kolozsváron, Resicabányán és Sepsiszentgyörgyön. A magyar nyelvű képzést utóbbi szolgálná, a székelyföldi városban „a duális szakok szép spektrumát” indítják, a működéshez szükséges paramétereket ezután fogják kidolgozni – mondta.
Szász Levente közgazdász, minőségbiztosításért és vállalkozói környezettel való kapcsolattartásért felelős rektorhelyettes arról beszélt, hogy erősíteni kell „azt a képet és valóságot, hogy a BBTE Erdély és az erdélyi magyarság kapuja a nagyvilágra”. Közölte: az erdélyi magyar fiatalok a BBTE-n keresztül neves európai és amerikai egyetemeket tudnak elérni, amire más módon nem lenne lehetőségük.
Bejelentette: a BBTE-n ősszel az észak-karolinai egyetemmel közösen angol nyelvű egészségügyi gazdaságtan mesterképzést indítanak. A Romániában újdonságnak számító képzést az egészségügy kérésére indítják, mely szerint a közgazdaság és az egészségügy területén egyaránt jártas szakemberekre van szükség.
Markó Bálint a beruházásokra is kitért. Ezek között említette a kolozsvári Actris levegőminőség-vizsgáló központot, valamint a BrainQ központot, ahol mágneses rezonanciás berendezésekkel végeznek majd kutatásokat az agykutatás, a neurológia és a klinikai pszichológia területén.
A Szabadság beszámolója szerint a magyar tagozat vezetői a célok között említették, hogy a BBTE nemzetközileg is ismert legyen, és a vállalkozói szférával is szoros kapcsolatot ápoljon.
(MTI)