Ruszofóbiával bővül az orosz btk.
Az orosz hatóságok a ruszofóbia-tétellel bővítenék a Büntető törvénykönyvet. Az ezzel kapcsolatos törvénymódosítási tervezet már el is készült.
Kapcsolódó termékek: Jogi kiadványok, Ügyvéd Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az ügyészi indítvánnyal egyezően jogerősen két év végrehajtandó börtönbüntetésre változtatták az elsőfokú felfüggesztett büntetést.
A táblabíróság emberölés előkészületének bűntettében mondta ki bűnösnek a férfit, aki a munkahelyének megszűnését követően rossz anyagi helyzetbe került, ezért úgy döntött, hogy megöli a vele baráti viszonyban álló sértettet, majd megszerzi a bankkártyáján lévő pénzt. A vádlott egy ismerősének elmondta tervét, és pénzért a segítségét kérte a holttest eltüntetéséhez.
Miután a férfi az ajánlatot visszautasította, bejelentést tett a rendőrségen. Ezt követően a vádlott egy másik emberrel is felvette a kapcsolatot, akinek a tervezett gyilkosság részleteiről is beszámolt, és arra kérte, ötszázezer forint ellenében vegyen részt a sértett megölésében is. A találkozót követően a rendőrök elfogták a vádlottat.
A Szolnoki Törvényszék a vádlottra felfüggesztett szabadságvesztést kiszabó elsőfokú ítélete ellen súlyosítást kérve az ügyészség jelentett be fellebbezést. A Szegedi Ítélőtábla a vádhatóság álláspontját osztva végrehajtandó szabadságvesztést szabott ki a vádlottra – közölte a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség.
(MTI)
Az orosz hatóságok a ruszofóbia-tétellel bővítenék a Büntető törvénykönyvet. Az ezzel kapcsolatos törvénymódosítási tervezet már el is készült.
Az Európai Unióban augusztusban lépett hatályba az „AI Act”, azaz a Mesterséges Intelligencia (MI) Rendelet, amely jogszabály célja, hogy egyensúlyt teremtsen a technológiai fejlődés előmozdítása és a biztonságos alkalmazás feltételeinek garantálása között.
2024. szeptember 1-jén volt 110 éve, hogy – az 1913. évi XXV. törvénycikk alapján – megkezdte működését a Pesti Központi Kerületi Bíróság jogelődjének tekinthető Budapesti Központi Királyi Járásbíróság. E hónapban azonban nem csupán a szervezet lett 110 esztendős, hanem a Jablonszky Ferenc által tervezett épület is. Az Országos Bírósági Hivatal „Ráth György Bírósági Történelem és Hagyományápolás Pályázat 2024.” című projektjének keretében, az OBH támogatásával megvalósult rendezvényeken emlékeztek meg az egyik legtekintélyesebb hazai bíróság bírái, igazságügyi alkalmazottai és az érdeklődők az 1914 óta eltelt 11 évtizedről.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!