Szabadlábra kerülhet a Madeleine McCann-ügy egyetlen gyanúsítottja


Hamarosan szabadlábra kerülhet a 2007-ben Portugáliában eltűnt brit kislány, Madeleine McCann ügyének egyetlen gyanúsítottja, egy német férfi – jelentette csütörtökön a t-online német hírportál a braunschweigi tartományi bíróság végzését ismertetve.

A bíróság illetékesség hiányára hivatkozva elutasította, hogy a branunschweigi ügyészség pert indítson Christian B. ellen ugyancsak Portugáliában történt, de a Madeleine McCann-ügytől független szexuális bűncselekmények miatt. A férfi – akinek teljes nevét a személyiségi jogok védelméről rendelkező jogszabályok miatt nem használják a német sajtóban – így rövidesen szabadlábra kerülhet, mert kábítószer-kereskedelem és nemi erőszak miatt kiszabott szabadságvesztés büntetésének kétharmadát már letöltötte, a brit kislány ügyében pedig továbbra sincs elegendő bizonyíték ellene.

Az ügyészség még tavaly emelt vádat Christian B. ellen öt szexuális bűncselekmény, köztük nemi erőszak miatt, amelyeket a hatóság szerint a férfi a 2000-2017-es időszakban követett el Portugáliában. A braunschweigi tartományi bíróság illetékességét azzal indokolták, hogy 2017 végéig hivatalosan braunschweigi lakos volt. A bíróság arra hivatkozott, hogy a férfi a vizsgált időszakban Szász-Anhalt tartományban is élt – egy lakókocsiban -, és huzamosabb ideig Portugáliában tartózkodott, ezért nem illetékes az ügyben.

A 45 éves férfit 2020-ban gyanúsították meg Madeleine McCann meggyilkolásával. A nyomozást a szövetségi bűnügyi hivatal folytatja brit és portugál társszervekkel együttműködve. Az áldozat holttestét nem találták meg. Christian B. visszaeső pedofil, többször elítélték már szexuális bűncselekmények, köztük gyermekek szexuális bántalmazása miatt.

Madeleine McCann egy portugáliai üdülőhelyen, Praia da Luzban tűnt el 2007 májusában, néhány nappal negyedik születésnapja előtt. A német gyanúsított 1995 és 2007 között megszakításokkal a térségben, Algarve régióban élt, néhány évig éppen Praia da Luz és a következő nagyobb település, Lagos között lakott egy házban. Voltak alkalmi munkái, de főleg bűncselekményekből tartotta fenn magát, a többi között kábítószerrel kereskedett és betört szállodákba, apartmanokba.

Madeleine McCannt az eltűnése óta eltelt több mint másfél évtizedben Marokkótól Belgiumon, Svédországon, Kanadán és Dubajon át Ausztráliáig a világ szinte minden pontján látni vélték, de sehol nem akadtak a nyomára.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2023. június 8.

A befejezett peres ügyek száma meghaladta az érkezett ügyek számát

„Évtizedes, de talán azt is mondhatjuk, hogy évszázados távlatban kijelenthető: a magyar bírósági ítélkezés nagy részben Budapestre koncentrálódik. 2022-ben a Fővárosi Törvényszékre és az itt működő kerületi bíróságokra érkezett a bírósági ügyek 28 százaléka, és itt volt folyamatban az összes bírósági ügy 31 százaléka. Nem véletlen, hogy a Fővárosi Törvényszék nem csupán az ország legnagyobb ügyforgalmú, hanem a legnagyobb létszámú bírósága is. Az engedélyezett létszám közel 760 bíró és 2200 igazságügyi alkalmazott – ennyien teljesítenek szolgálatot a Fővárosi Törvényszéken és a kerületi bíróságokon” – mondta dr. Senyei György Barna, az Országos Bírósági Hivatal elnöke a Fővárosi Törvényszék összbírói értekezletét megelőző sajtótájékoztatón.

2023. június 7.

Adótörvények 2024: számos változással kell számolni

Klasszikus salátatörvény-tervezetet terjesztett az Országgyűlés elé Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes „A légitársaságok hozzájárulásáról és egyes adótörvények módosításáról” címmel kedd délután; a szöveg 152 oldalas.