Szabályozáspárti a Facebook alapítója


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Mark Zuckerberg, a Facebook közösségi portál alapítója és elnök-vezérigazgatója kongresszusi meghallgatásának második napján, szerdán  elkerülhetetlennek nevezte a közösségi média bizonyos fokú szabályozását. 


Jan Schakowsky demokrata párti képviselő felsorolta a Facebook és személy szerint Mark Zuckerberg eddigi, sokszor ismételt bocsánatkéréseit, idézve még egyetemista korában  elhangzott bocsánatkéréseit is, s megjegyezte: ez is  arra utal, hogy „az önszabályozás egész egyszerűen nem működik”.         

Mark Zuckerberg erre reagálva hajlandónak mutatkozott  a „bizonyos fokú” szabályozás elfogadására. „Az internet fontossága világszerte erősödik, s úgy gondolom, hogy a szabályozás bizonyos formái elkerülhetetlenek” – fogalmazott a Facebook-vezető. Majd hozzátette, hogy bár a szabályozás szükséges, de nagyon kell vigyázni arra, hogy milyen lesz ez és hogyan alkalmazzák. Arra is utalt, hogy a kisebb internetes cégeknek esetleg nem lesz erre erőforrásuk.      

A képviselők kérdéseire Zuckerberg közölte azt is, hogy saját, személyes adatai szintén szerepeltek a brit-amerikai Cambridge Analytica cég által illetéktelenül feldolgozott profilok között. Fontosnak tartotta hangsúlyozni – amit egyébként már kedden, a szenátusi meghallgatáson is elmondott -, hogy a Facebook nem gyűjt információkat szóban elhangzott beszélgetésekből, nem raktároz adatokat Oroszországban és jelentős mértékben csökkenti oroszok esetleges hozzáférését az adatbázisához. Megerősítette: vizsgálják annak lehetőségét is, hogy új, Európára érvényes adatvédelmi rendszert dolgoznak ki, bár részletekkel nem szolgált róla. „Dolgozunk rajta” – mondta. 

[htmlbox gdpr_komm]        

Zuckerberget szerdán a képviselőház energetikai és kereskedelmi bizottságának képviselői hallgatják meg, előző nap pedig a szenátus igazságügyi és kereskedelmi bizottságának meghallgatásán vett részt. 

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 31.

Ludovika.hu: Aknázzuk ki az új kor kínálta lehetőségeket

Az adat az új arany – halljuk mostanában. A Ludovika.hu cikksorozatában annak járt utána, hogyan lehet okosan, szabályosan adatot gyűjteni, tárolni, és miképpen hasznosulhatnak a beszerzett információk. Elsőként, e cikkben a vállalati nézőpontot mutatják be Marton Ádám, az NKE ÁNTK Közgazdaságtani és Nemzetközi Gazdaságtani Tanszékének adjunktusa segítségével.

2024. május 31.

A DMA alkalmazásának első hónapjai

A digitális belső piac történelmében 2024 márciusa kulcsfontosságú, hiszen az a DMA érdemi alkalmazásának első hónapja; és mint ilyen, elképesztően hektikusnak bizonyult. Ebben a bejegyzésben valamennyi eseményről nem tudok számot adni, azonban néhány kulcsesemény felsorolásával a DMA alkalmazása korai szakaszának hangulata illusztrálható – olvasható Beyer Fülöp bejegyzésében a ludovika.hu ITKI blogján.