Százmilliós csalással vádolják az ügyvédnőt


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Ügyvédi visszaélés és üzletszerűen elkövetett csalás bűntette miatt emeltek vádat az érdi ügyvédnő ellen.


Csaknem négyszázmillió forinttal csapta be ügyfeleit egy korábban Érden praktizáló ügyvédnő, aki 25 ügyfelének ígért különféle projekthiteleket, de a nála letétbe helyezett összegeket többnyire felélte – tájékoztatott a Pest Megyei Főügyészség szóvivője.

Gyugyi Csilla közölte: a nő ellen ügyvédi visszaélés és üzletszerűen elkövetett csalás bűntette miatt emelt vádat a Pestvidéki Nyomozó Ügyészség.

A bűnügy vádlottja Érden működtette ügyvédi irodáját. 2012-től számos embernek ígérte meg, hogy segítségével külföldi bankokon keresztül projekthitelhez juthatnak. Az ország különböző pontjairól 25 magánszemély, illetve cég egyebek mellett szállodavásárlásra, társasház, irodaház, lovarda, bobpálya vagy laboratórium építésére próbált a nő közreműködésével hitelhez jutni. A későbbi sértettek a hitel reményében – eleget téve az ügyvédi feltételnek – úgy „igazolták” teljesítőképességüket, hogy 5 millió és 124 millió forint közötti összegeket adtak át letétként, javarészt euróban – tette hozzá a szóvivő.

A személyiség és a média a polgári és a büntetőjogban

Számos izgalmas, elgondolkodtató, különböző nézőpontot felvillantó tanulmány szerepel a kötetben, mely felöleli a téma polgári jogi és büntetőjogi vonatkozásait, bemutatva az ide vágó hazai bírói gyakorlatot is.

További információ és megrendelés >>

A vádirat szerint az ügyvédnő annak érdekében, hogy minél több embert tudjon bevonni az ügyleteibe, a kuncsaftjait rábeszélte arra: jutalék fejében szerezzenek neki újabb ügyfeleket. Noha 2013 decemberében kizárták az ügyvédi kamarából, folytatta tevékenységét. Projekthitelt ígérete ellenére senkinek nem intézett, erre nem is volt lehetősége, az ügyfelektől átvett pénzt egyéb adósságai rendezésére fordította vagy felélte. Az újabb befizetők pénzéből csak esetenként fizette vissza a nála korábban elhelyezett letéti összegek bizonyos hányadát, így a sértetteknek okozott kárt csak részben térítette meg.

A Pestvidéki Nyomozó Ügyészség börtönbüntetés kiszabására és vagyonelkobzásra tett indítványt az előzetes letartóztatásban lévő nővel szemben – közölte Gyugyi Csilla. 


Kapcsolódó cikkek

2024. május 6.

Az Európai Bizottság kész lezárni a Lengyelországgal szemben indított 7-es cikk szerinti eljárást

Az Európai Bizottság véglegesítette elemzését a jogállamiság lengyelországi helyzetéről az Európai Unióról szóló szerződés 7-es cikke szerinti eljárással összefüggésben, és úgy ítélte meg, hogy Lengyelországban már nem áll fenn egyértelműen a jogállamiság súlyos megsértésének veszélye, ezért kezdeményezni kívánja az eljárás lezárását – tájékoztatott az uniós bizottság hétfőn.