Székely Ákost nevezték ki a Kúria elnökhelyettesévé


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Székely Ákos 2012 szeptembere óta ítélkezik a Kúrián, 2014 februárjától vezeti a legfőbb bírói fórum Büntető Kollégiumát. Határozott idejű vezetői megbízatása 2020. szeptember 1-vel kezdődik.

Átvette elnökhelyettesi kinevezését dr. Székely Ákos, a Kúria Büntető Kollégiumának igazgatási feladatokkal megbízott tanácselnöke. Dr. Áder János köztársasági elnök ünnepélyes keretek között nyújtotta át az okiratot 2020. augusztus 31-én, a Sándor Palotában.

A kinevezés a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló törvény rendelkezése alapján, a Kúria elnökének javaslatára történt. A Kúria Teljes Ülése még júliusban meggyőző többséggel támogatta Székely Ákos elnökhelyettesi pályázatát.

(kuria-birosag.hu)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Szembement a gyámhatóság a bíróság ítéletével: újabb diszkriminatív örökbefogadási elutasítás

A gyámhatóság a bíróság azonos ügyben született korábbi ítéletében foglaltakat egyszerűen mellőzve ismét elutasította a Háttér Társaság által képviselt meleg kérelmező örökbefogadásra való alkalmasságát. A megismételt eljárásban a hatóság szinte kizárólag azokat az érveket hozta fel, amelyekről néhány hónapja a bíróság már kimondta, hogy jogellenesek.

2024. október 4.

Elstartolt a Lawyer for a Day és az Advisor for a Day

Elindult a jogi hallgatók számára meghirdetett Lawyer for a Day, valamint a vállalatértékelés iránt érdeklődő közgazdász hallgatóknak szóló Advisor for a Day esettanulmányi verseny a DLA Piper Hungary szervezésében. A megmérettetés célja, hogy a diákok valós munkakörnyezetben, mindennapi jogi és üzleti kihívásokon keresztül nyerjenek bepillantást az iroda tanácsadóinak mindennapi munkájába. A hallgatóknak október 25-ig van lehetőségük jelentkezni.