Ruszofóbiával bővül az orosz btk.
Az orosz hatóságok a ruszofóbia-tétellel bővítenék a Büntető törvénykönyvet. Az ezzel kapcsolatos törvénymódosítási tervezet már el is készült.
Kapcsolódó termékek: Jogi kiadványok, Ügyvéd Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Benyújtotta a vádiratot hétfőn a nagy botrányt és belpolitikai viharokat is kiváltó, tavaly februárban elkövetett szlovákiai újságíró-gyilkosság ügyével foglalkozó különleges ügyész a bazini székhelyű bíróságra – jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség az üggyel foglalkozó különleges ügyészség (ÚSP) közlésére hivatkozva.
A vádirat összesen hat vádpontot tartalmaz, köztük kétrendbeli bérgyilkosságot, a fiatal szlovák tényfeltáró újságíró és barátnője meggyilkolásán kívül egy másik, még 2016-ban elkövetett gyilkosságot is. A vádiratban a gyilkosságok megrendelésével gyanúsított Marián K. nagyvállalkozó és az elkövető, Miroslav M. mellett – aki már beismerte az újságíró és barátnője meggyilkolását -, a gyilkosság megrendelésében közvetítéssel gyanúsított Zs. Alena és a gyilkosság elkövetésében bűnrészességgel gyanúsított Sz. Tamás is szerepel. Az ügy egy további gyanúsítottja, az újságíró-gyilkosság megrendelésében közvetítéssel gyanúsított A. Zoltán a múlt héten vádalkut kötött az ügyésszel.
A most benyújtott, csaknem százoldalas vádirat, 25 ezer oldalnyi vizsgálati anyagon alapul, és a gyanúsítottak további kihallgatásán kívül tanúk tucatjainak, illetve több törvényszéki szakértőnek a meghallgatására tesz javaslatot. A vádiratban szereplő vádpontok alapján az elkövetők 25 évi vagy életfogytiglani szabadságvesztésre ítélhetők.
A hírhedt kettős gyilkosság áldozatait – egy fiatal szlovák tényfeltáró újságírót, Ján Kuciakot és barátnőjét – tavaly február végén találta holtan a rendőrség a galántai járásban lévő Nagymácsédon lévő családi házukban. Az újságíró halála – akit a rendőrség szerint feltételezhetően munkájával összefüggésben öltek meg – közfelháborodást váltott ki az országban, s heteken belül korábban sohasem látott tüntetéssorozathoz, illetve mély belpolitikai válsághoz vezetett. A történések végül a kormány több tagjának távozásához, köztük Robert Fico kormányfő lemondásához és kabinetjének széles körű átalakításához vezettek.
Az ügyben folytatott nyomozás eredményeként a szlovák rendőrség tavaly szeptemberben őrizetbe vett nyolc embert, s közülük eljárást indítottak három ember és további gyanúsítottak ellen. Később eljárás indult a tehetős szlovák nagyvállalkozó, Marián Kocner ellen is, akit a gyilkosság megrendelésével gyanúsítanak. A jelenleg vizsgálati fogságban lévő férfi ellen más ügyekben, komoly jelentőségű gazdasági bűntényekkel kapcsolatban is eljárás folyik.
(MTI)
Az orosz hatóságok a ruszofóbia-tétellel bővítenék a Büntető törvénykönyvet. Az ezzel kapcsolatos törvénymódosítási tervezet már el is készült.
Az Európai Unióban augusztusban lépett hatályba az „AI Act”, azaz a Mesterséges Intelligencia (MI) Rendelet, amely jogszabály célja, hogy egyensúlyt teremtsen a technológiai fejlődés előmozdítása és a biztonságos alkalmazás feltételeinek garantálása között.
2024. szeptember 1-jén volt 110 éve, hogy – az 1913. évi XXV. törvénycikk alapján – megkezdte működését a Pesti Központi Kerületi Bíróság jogelődjének tekinthető Budapesti Központi Királyi Járásbíróság. E hónapban azonban nem csupán a szervezet lett 110 esztendős, hanem a Jablonszky Ferenc által tervezett épület is. Az Országos Bírósági Hivatal „Ráth György Bírósági Történelem és Hagyományápolás Pályázat 2024.” című projektjének keretében, az OBH támogatásával megvalósult rendezvényeken emlékeztek meg az egyik legtekintélyesebb hazai bíróság bírái, igazságügyi alkalmazottai és az érdeklődők az 1914 óta eltelt 11 évtizedről.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!