Tatár-Kis Pétert kinevezték a Fővárosi Törvényszék elnökévé


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Tatár-Kis Pétert nevezte ki a Fővárosi Törvényszék elnökévé az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke – közölte a törvényszék.

Tatár-Kis Péter kinevezése június 17-étől 2026. június 16-áig szól.

Tatár-Kis Péter tavaly júniustól megbízott elnöke volt a Fővárosi Törvényszéknek. Egyéves megbízására azután került sor, hogy az elnöki álláshelyre kiírt pályázat ismételten eredménytelen lett – közölték akkor.

Az elnök 1996 óta dolgozik a bírósági szervezetben. 2000-ben kapott bírói kinevezést a Balassagyarmati Városi Bíróságra, amelynek 2008 és 2012 között elnökhelyettese is volt. 2012-től a Balassagyarmati Törvényszéken ítélkezett, majd 2015-ben az OBH-ba került, ahol a bírósági főosztályt vezette. 2016-ban visszatért a Balassagyarmati Törvényszékre, amelynek 2018 novemberétől megbízott elnöke volt.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2023. december 1.

Még egyszerűbb az ügyintézés a kormányablakokban

Tovább egyszerűsödik az ügyintézés a kormányablakoknál, mert már azok az ügyfelek is élvezhetik a papírmentes ügyintézés előnyeit, akik eddig nem rendelkeztek digitális aláírással vagy ügyfélkapus regisztrációval.