Területi irodákat nyit az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala 2022. február 1-jétől területi irodát nyit Szegeden, Debrecenben és Győrben, így Budapest mellett immár három vidéki nagyvárosban, a közeljövőben pedig Székesfehérváron, Miskolcon és Pécsen is kezdeményezhetik majd személyesen az ombudsman eljárását.

Az ombudsmani intézmény alapvető célja, hogy a rendelkezésére álló jogi eszközök felhasználásával segítsen mindazoknak, akiket valamilyen alapjogsérelem ért.

Az Alapvető Jogok Biztosának Hivatalához (AJBH) évente közel nyolcezer beadvány érkezik. Az ombudsman kivizsgálja az alapvető jogokat érintő, valamint a rendőri intézkedésekkel összefüggő panaszokat, vizsgálja a közérdekű bejelentések kezelésének folyamatát, továbbá diszkriminációval kapcsolatos hatósági eljárásokat folytat.

alapvető jogok biztosa

Dr. Kozma Ákos, az alapvető jogok biztosa álláspontja szerint az ombudsmani hivatal legfőbb küldetése, hogy minél több embernek nyújtson segítséget, egyúttal kiemelten fontosnak tartja a személyes, közvetlen kapcsolattartást és tapasztalatszerzést, mert ezáltal első kézből ismerheti meg az emberek gondjait, nehézségeit, és hatékonyabban segíthet azok megoldásában is.

„Az állampolgárokkal való még hatékonyabb kapcsolattartást szolgálja azon intézkedésünk is, miszerint Hivatalunk területi irodákat nyit Magyarország hat vidéki nagyvárosában. Ennek köszönhetően ügyfeleink 2022-ben immár vidéken is kezdeményezhetik személyesen az ombudsmani eljárás lefolytatását” – emelte ki dr. Kozma Ákos az AJBH Szegedi Területi Irodájának mai napon tartott ünnepélyes megnyitóján.

Az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala munkatársai Budapest mellett február 1-jétől Szegeden, Debrecenben és Győrben, a közeljövőben pedig Székesfehérváron, Miskolcon és Pécsen is várják majd mindazokat, akik ombudsmani segítséget kérnek. Az ügyintézésre előzetes bejelentkezést követően nyílik lehetőség.

Az alapvető jogok biztosa eljárásának megindítását bárki kérelmezheti, ha megítélése szerint a törvényben meghatározott állami szerv vagy közszolgáltató tevékenysége vagy mulasztása alapvető jogát sérti, vagy annak közvetlen veszélyével jár.

Az ombudsmani eljárás ingyenes, a vizsgálat költségeit az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala előlegezi és viseli.

(ajbh.hu)




Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

Csökkenő kkv terhek, szigorítások a közreműködők tevékenységében – Módosult az ESG törvény

Négy hónappal az új ESG törvény elfogadását követően jelent meg a törvény első módosítása, amely számos ponton átalakítja, illetve kiegészíti az ESG adatszolgáltatásra, a nyilvántartásokra és a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságát (SZTFH) megillető hatósági jogkörökre vonatkozó rendelkezéseket. A módosításról Györfi-Tóth Péter, partner, a DLA Piper Hungary ESG szakterületének vezetője és Dránovits Dóra, a DLA Piper Hungary szenior ügyvédje készítettek összefoglalót.