Tiltott állatviadalok szervezője ellen indított pert az ügyészség


Pert indított a Pest Vármegyei Főügyészség egy férfi ellen, aki tiltott állatviadalokat szervezett – közölte a vádhatóság csütörtökön.

Azt írták, állatvédelmi keresetet nyújtottak be egy férfival szemben, aki más kutyákkal való harcoltatás céljára képezte ki a kutyáját. Az ügyészség azt kérte a bíróságtól, hogy a férfit véglegesen, fajtától függetlenül tiltsa el mindenféle eb tartásától. Az ügyben tiltott állatviadal szervezésének bűntette és más bűncselekmények miatt büntetőeljárás is indult.

A tájékoztatás szerint a férfi éveken keresztül tartott és képzett ki kutyákat állatviadal céljára Pest vármegyei ingatlanján, ismert volt „kutyás körökben”, és rendszeresen szervezett olyan viadalokat, ahol az állatokat harcoltatták egymással. A küzdőteret az egyik férfi testvérének ingatlanján alakították ki – tudatták, hozzátéve: a résztvevők fogadást is kötöttek, a harcban vesztes kutya gazdája százezer forintot fizetett a győztes állat gazdájának.

A megrendezett viadalon a kutyákat mintegy húsz percig harcoltatták egymással, erről felvétel is készült. Az egyik kutya a harc kezdetétől végig fölényben volt, míg a másik testén hamar több vérző seb keletkezett, és a harc 10. percétől csak kimerülten a földön feküdt és vonyított. A 15. perctől a szájából vért hörgött, a 18. perc végétől pedig már mozdulatlanul feküdt a földön, miközben a másik kutya fojtogatta. A férfiak csak ekkor szakították meg a kutyák harcát. Ekkor a vesztes kutya még élt, de rövid idő elteltével elpusztult – ismertette a főügyészség.

Ezt követően újabb párbaj kezdődött. Ekkor az összeengedett kutyák között volt a férfi által kiképzett kutya is, amely alultáplált volt, sovány. A kutyák már 32 perce harcoltak egymással, amikor a hatósági intézkedés véget vetett a viadalnak.


Kapcsolódó cikkek

2023. június 6.

A kormány benyújtotta a jövő évi adótörvényeket az Országgyűlésnek

A kormány megőrzi a személyi jövedelemadó alacsony szintjét, a családi adókedvezményt, a négygyermekesek, a 30 év alatti anyák és a 25 éven aluliak adómentességét, emellett továbbra is garantálja az alapvető élelmiszerek kedvezményes áfakulcsát – hangsúlyozta a Pénzügyminisztérium (PM) közleménye, amellyel bejelentette, hogy a kormány kedden benyújtotta az adótörvényeket, és még a nyári szünet előtt elfogadhatja az Országgyűlés azokat.

2023. június 5.

Uniós bíróság: a 2019-es lengyel igazságügyi reform sérti az uniós jogot

A 2019 decemberében elfogadott lengyel igazságügyi reform sérti az uniós jogot, ugyanis nem felel meg a függetlenség és a pártatlanság követelményének egyebek mellett a legfelsőbb bíróság fegyelmi tanácsának működése – közölte ítéletét az Európai Unió luxembourgi székhelyű bírósága hétfőn.