Tisztességtelen volt a kamat a Porsche Banknál


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Jogerős:  tisztességtelennek mondta ki a Fővárosi Ítélőtábla a kamat megállapítását.


Az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatva, tisztességtelennek mondta ki a Fővárosi Ítélőtábla pénteki ítélethirdetésén a Porsche Bank általános szerződési feltételeibe foglalt kamat megállapítást.

Az eljáró tanács elnöke rövid szóbeli indoklásában kifejtette, hogy a bank az ügyleti kamatot nem a referencia kamatlábhoz, hanem a saját alapkamatához kötötte. Ezzel egyoldalú kamatemelést biztosított saját magának. A kamat kiszámítására szolgáló képlet is csak egy változót, a bank saját alapkamatát tartalmazta.

HMJ – Hatályos Magyar Jogszabályok három nyelven

Több mint 350 jogszabály, több mint 120 Legfelsőbb Bírósági határozat rendelkező része, a kettős adóztatásról szóló egyezmények jelentős része, több mint 100 Legfelsőbb Bírósági állásfoglalást, több mint 120 Versenytanácsi határozat három nyelven. Az új Jogtáron online módon is elérhető.

Bővebb információ és konstrukciók >>

Miután a saját alapkamat nem objektív, ez a szerződéses kikötés nem tisztességes. Emiatt pedig alkalmatlan arra, hogy megdöntse a törvénybe foglalt tisztességtelenség vélelmét.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2023. szeptember 26.

Húsz évi pereskedés után került vissza két értékes műtárgy egy zsidó vállalkozó leszármazottjához Horvátországban

Húsz évi pereskedés után került vissza egy 18. és egy 19. századi francia festő egy-egy értékes műve Andrew Reichsman Egyesült Államokban élő filmproducerhez, akinek zsidó felmenőit 1941-ben az usztasák vezette Független Horvát Állam (NDH) deportálta, vagyonukat pedig elkobozta – írta a Jutarnji List című horvát napilap hétfőn.