Tizenegy év fegyházat kapott Portik Tamás


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Első fokon tizenegy év fegyházra ítélte Portik Tamást felbújtóként elkövetett minősített emberölés miatt a Prisztás-gyilkosság ügyében a Fővárosi Törvényszék. A másodrendű vádlott tettesként 10 évet kapott, a harmadrendű vádlottat felmentették.


A több mint másfél évtizeddel ezelőtti gyilkosságra az ügyészség szerint Portik Tamás adott utasítást. Az ügy hátterében kölcsönügyletekkel kapcsolatos elszámolási vita állhatott. A vádlottak az eljárás során tagadták bűnösségüket.

A vádirat szerint Portik Tamás, aki 1994 és 2000 között – az olajügyletekkel kapcsolatba hozott – Energol Rt. igazgatója volt, a cég tevékenysége révén jelentős vagyont szerzett, és nagy befolyásra tett szert az alvilágban.

Portik Tamás egy időben a legkeresettebb magyar bűnözők listáját vezette. A hatóságok őt gyanúsítják a Prisztás-gyilkosság mellett a négy halálos áldozatot követelő 1998-as Aranykéz utcai robbantással és Seres Zoltán, illetve testőre 1999-ben Tahitótfaluban történt meggyilkolásával.

A Prisztás-gyilkosság ügyében a vádhatóság szerint az áldozatot P. Tamás ismerőse, vádlott-társa, F. Ferenc csalta a III. kerületi Ladik utcába 1996. november 1-jén, ahol P. Tamás testőre, az ügyben szintén megvádolt H. István pisztollyal fejbe lőtte Prisztást. A vádlottak az eljárás során tagadták bűnösségüket.

A büntetőperben felvonultatott terhelő bizonyítékok között voltak védett tanúk, akik másfél évtizeddel ezelőtt P. Tamás környezetében voltak, továbbá olyan büntetett előéletű emberek, akik korábban összeütközésbe kerültek a vádlottal. A védet tanúkat a bíróság egy másik helyiségéből zárt láncú videorendszeren eltorzított képpel, hanggal hallgatták meg, de előfordult, hogy P. Tamás a nevén szólította az addig anonim tanút.

Portik Tamás az ítélethirdetéskor (Fotó: MTI)

 

A kecskeméti maffiaperben 2006-ban jogerősen 12 év fegyházra ítélt, majd büntetése félbeszakítása miatt szabadlábra kerülő R. László és más büntetett előéletű személyek egybehangzóan számoltak be arról, hogy 1999-ben a belvárosban két alkalommal is autóba ültették őket, csuklyát húztak a fejükre és egy Budapest környéki házba vitték őket, ahol P. Tamás elmondta nekik, hogy az ő utasítására ölték meg Prisztást, illetve két másik embert, majd megeskette őket, hogy erről soha nem beszélhetnek.

Több tanú beszélt arról, hogy P. Tamás magas szintű rendőri kapcsolataival dicsekedett. Az egyik védett tanú szerint a vádlott azzal fenyegette: ha bemegy a rendőrségre, hogy beszéljen, még ki se jön, és ő már tudja, miről beszélt a rendőröknek. Továbbá P. Tamás el tudta intézni, hogy senki ne kérdezze a tanút a vádbeli cselekményekkel kapcsolatban másfél évtizeden át, egészen a magas rangú rendőri korrupció gyanújával V. László és társai ellen folyó nyomozás megindulásáig.

Több tanú a váddal egyezően azt adta elő, hogy tudomása szerint P. Tamás ölette meg Prisztást, ám a vádtól eltérően végrehajtóként nem H. Istvánt, hanem Jozef R. szlovák állampolgárt jelölte meg, aki ellen több büntetőeljárás van folyamatban, például Fenyő János médiavállalkozó 1998-ban történt meggyilkolása, illetve az Aranykéz utcai robbantás miatt.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. szeptember 27.

Ruszofóbiával bővül az orosz btk.

Az orosz hatóságok a ruszofóbia-tétellel bővítenék a Büntető törvénykönyvet. Az ezzel kapcsolatos törvénymódosítási tervezet már el is készült.

2024. szeptember 27.

Magyarország az Európai Mestersége Intelligencia Testület első elnöke

Az Európai Unióban augusztusban lépett hatályba az „AI Act”, azaz a Mesterséges Intelligencia (MI) Rendelet, amely jogszabály célja, hogy egyensúlyt teremtsen a technológiai fejlődés előmozdítása és a biztonságos alkalmazás feltételeinek garantálása között.

2024. szeptember 27.

110 éves a Pesti Központi Kerületi Bíróság

2024. szeptember 1-jén volt 110 éve, hogy – az 1913. évi XXV. törvénycikk alapján – megkezdte működését a Pesti Központi Kerületi Bíróság jogelődjének tekinthető Budapesti Központi Királyi Járásbíróság. E hónapban azonban nem csupán a szervezet lett 110 esztendős, hanem a Jablonszky Ferenc által tervezett épület is. Az Országos Bírósági Hivatal „Ráth György Bírósági Történelem és Hagyományápolás Pályázat 2024.” című projektjének keretében, az OBH támogatásával megvalósult rendezvényeken emlékeztek meg az egyik legtekintélyesebb hazai bíróság bírái, igazságügyi alkalmazottai és az érdeklődők az 1914 óta eltelt 11 évtizedről.