Tizenhét évet kapott Budaházy György


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Tizenhét év fegyházra ítélte terrorcselekmény és más bűncselekmények miatt Budaházy Györgyöt a Fővárosi Törvényszék.

Az elsőfokú, nem jogerős ítélet további 5 vádlottat sújtott tíz évnél hosszabb fegyházzal, több másik vádlott pedig 5 év körüli szabadságvesztést kapott. A bíróság a rendelkező rész kihirdetése után nyomban határozott Budaházy és több társa letartóztatásáról is, amit azonnal végrehajtottak. A vádlott szimpatizánsai tapssal, kiabálással zavarták meg a rendet, ezért a bíró eltávolíttatta őket a tárgyalóteremből.

Az eljárás adatai szerint a Budaházy György által létrehozott Magyarok Nyilai elnevezésű terrorszervezet 2007 és 2009 között erőszakos cselekményekkel próbálta megváltoztatni a kormánypártok politikáját és félelmet kelteni a lakosság egyes csoportjaiban. A vádlottak többsége jobbára tagadta a terhére rótt cselekményeket.

A Fővárosi Törvényszék 2016-ban már egyszer elítélte első fokon, nem jogerősen Budaházyt és társait – Budaházy akkor 13 évet kapott -, ám a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla azt a döntést hatályon kívül helyezte és az elsőfokú eljárás megismétlésére utasította a törvényszéket.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2023. szeptember 29.

Az EU belügyminiszterei megállapodtak az átmeneti védelmi jogállás érvényességének meghosszabbításáról

A több mint négymillió, jelenleg az Európai Unióban élő ukrajnai menekült helyzetének kiszámíthatóbbá tétele érdekében az Európai Unió Tanácsa megállapodott a háború elől menekülőknek nyújtott, 2024 márciusában lejáró átmeneti védelmi jogállás érvényességének meghosszabbításáról 2025. március 4-éig – tájékoztatott az uniós tanács.