Több mint 8000 panaszt kapott az ombudsman
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Több mint nyolcezer panasz érkezett az ombudsmani hivatalhoz tavaly; az idei év egyik nagy feladata, hogy jövő év január elsejére az embertelen bánásmódot megelőző nemzeti rendszert kiépítsék – közölte az ombudsman sajtótájékoztatón hétfőn Budapesten.
Székely László elmondta, a tavalyi 8088 panasz több mint ezerrel haladta meg a megelőző évit. A múlt évben 2500-zal több ügyet, összesen 9156-ot tudtak lezárni – tette hozzá.
Az idén a hivatal egyik nagy feladata, hogy a kínzás és más embertelen bánásmód elleni nemzetközi egyezményből fakadó kötelezettségnek megfelelően kiépítse a nemzeti megelőző rendszert – közölte.
Székely László szavai szerint az országban négyezer helyen – például börtönökben, kórházak zárt osztályain, idősek otthonában – kell majd folyamatos ellenőrzést végezni.
Szólt arról, hogy a hivatal új törvényi feladatként január elsejétől működteti a közérdekű bejelentés rendszerét. Az elmúlt egy hónapban mintegy ötven bejelentéssel éltek, volt köztük jogszabályi kritika, korrupciós jellegű, valamint a közlekedéssel, parkolással kapcsolatos – mondta az ombudsman.
Székely László közölte, eddig 22 ügyet zártak le, ebből hat panaszként folytatódott, 13 pedig nem minősült bejelentésnek és panaszként sem volt vizsgálható. A maradékot egyéb okok miatt nem vizsgálták.
A közérdekű bejelentés – mint a közreadott sajtóanyagban olvasható – olyan körülményekre hívja fel a figyelmet, amelyeknek az orvoslása vagy megszüntetése a közösség vagy az egész társadalom érdekét szolgálja. A bejelentés, amelyet elektronikus úton is meg lehet tenni, javaslatot is tartalmazhat.
(Forrás: MTI)